Egyetemi Hírek

Az újonnan érkezett nemzetközi hallgatókat köszöntötték a Soproni Egyetem Ligneum Rendezvényházában szervezett „Freshmen’s Day”-en. A Soproni Egyetemen jelenleg több, mint 200 nemzetközi hallgató tanul, akik 56 különböző országból érkeztek.

Október közepén a Soproni Egyetem ünnepélyes keretek között hirdette meg Cseh Ősz programsorozatát, amely a cseh felsőoktatás egyik kiemelkedő intézményének, a brnói Mendel Egyetemnek a közreműködésével valósul meg. A kezdeményezés célja, hogy a két ország egyetemei között erősítse a szakmai, oktatási és kulturális kapcsolatokat, különös hangsúlyt fektetve a fenntartható formatervezésre és az innovatív anyagtudományi kutatásokra.

Finnországba látogatott és finn partneregyetemekkel folytatott szakmai egyeztetéseket Prof. Dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem külügyi-és kutatási rektorhelyettese. A Külgazdasági és Külügyminisztérium finnországi nagykövetsége szakmai találkozókat szervezett a rektorhelyettes számára, amelynek célja a finn egyetemekkel és háttérintézményekkel történő kutatási és oktatási együttműködési lehetőségek feltérképezése volt, elsősorban az erdészet terén.

Mitől lesz egy autó formája szerethető? Hogyan gondolkodnak a járműtervezők a szépségről, a funkcionalitásról és a márkaidentitásról? Ezekre a kérdésekre is választ keresnek a Soproni Egyetemen október 17-én, pénteken, a „Skodák Skodája – a cseh autómárka design szemmel” című program központi eseményén.

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának EduKaland Stúdiója mindössze egy év alatt a kreatív tanulás és a pedagógiai innováció európai szintű műhelyévé vált. A LEGO alapú oktatásmódszertanra épülő stúdió nemzetközileg is kimagasló szakmai és infrastrukturális környezetet kínál a hallgatók, pedagógusok és szakemberek számára. Az évfordulót vidám gyerekzsivajjal, elkötelezett pedagógusokkal és inspiráló gondolatokkal telt eseményen ünnepelték, ahol a múlt sikereit és a jövő terveit is megosztották egymással a résztvevők.

Egyedülálló mesterséges intelligencia-szabályozás született a Soproni Egyetemen. Az intézmény szenátusa 2025 szeptemberben egységes egyetemi útmutatót fogadott el a mesterséges intelligencia (MI) használatáról. A dokumentum Magyarországon elsőként nyújt egy felsőoktatási intézmény számára átfogó szabályrendszert, amely figyelembe veszi a különböző felhasználói csoportok igényeit, és komplex keretet ad a MI felelős használatához az oktatásban, kutatásban és adminisztrációban. Egyszerre szabályozza az etikai, adatvédelmi, tudományos és szakmai elvárásokat, ezért a hazai felsőoktatásban példaértékű lépésnek számít.

A Soproni Nyugdíjasegyetem soron következő rendezvényén Prof. Dr. Széles Zsuzsanna, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar dékánja a nyugdíjas korosztály pénzügyi döntéseiről, tudatosságáról tartott előadást. Az alkalmon részt vett Nagy Zsuzsanna asszony, dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök felesége is.

A Soproni Egyetem „Cseh Ősz” (CSŐSZ) címmel különleges, egész szemesztert átívelő programsorozatot indított, amely nemcsak a magyar közönség számára kínál élményeket, hanem aktív cseh részvétellel, közös oktatási és kulturális projektekkel valósul meg. Az eseménysorozat a magyar-cseh tudományos, művészeti és társadalmi együttműködés új fejezete, amelyet a két egyetem, valamint a Cseh Köztársaság Nagykövetsége és a Cseh Centrum is segít.

Erdészeti robotok fejlesztésére kötött megállapodást a Soproni Egyetem és a SatiNav Robotics.
A most induló együttműködés célja olyan autonóm, önálló munkavégzésre képes erdészeti robotok fejlesztése, amelyek hozzájárulnak az erdészeti munkafolyamatok automatizálásához és korszerűsítéséhez. Az új technológiák a hagyományos élőmunka-terhelés csökkentését, valamint a fenntartható és modern erdőgazdálkodás kialakítását szolgálják.

Különleges hangulatú estére gyűltek össze a soproni Református Gyülekezet templomában mindazok, akik szeretik a zenét és tisztelettel fordulnak a klasszikus mesterek felé. A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara által szervezett koncert középpontjában Johann Sebastian Bach és azok a zeneszerzők álltak, akik valamilyen módon köthetőek hozzá.