
A Soproni Egyetem Fenntarthatósági Innovációs Napja, a Soproni Ünnepi Hetek keretében pénteken szakmai előadásokat kínált többek között az okos erdők és a vadasparkok szemléletformálásáról. Délután az a 6 hallgatói projekt mutatkozik be, melyek a Hungarian Startup University Program keretében Sopronban születtek.
Az első előadást Dr. Kalicz Péter, az Erdőmérnöki Kar egyetemi docense tartotta. Prezentációjában arra kereste a választ, miért is van szükség Okoserdőre? Bemutatta az Egyetem korábban elindult Smart Forest projektjét, az erdőben elhelyezhető szenzorok működését, de szó esett a mesterséges intelligenciáról is.
Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark ügyvezető igazgatója a létesítmény nézőpontjából közelítette meg a fenntarthatóság témáját és felvillantotta az évi 190 ezer látogatót fogadó Vadaspark jövőbeni törekvéseit.
Dr. Polgár András, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki karának egyetemi docense egy rendkívül modern kutatás, a karbonlábnyom-számítás módszertani és szabványi kereteit mutatta be előadásában.
A Mecsekerdő területén működő Mókus Suli - Erdő Háza erdei iskola vezetője Scheitler Adrienn zárta a szakmai délelőttöt: Fenntarthatóság és szemléletformálás a Mecsekerdő Zrt. erdei iskolájában című előadásával.
Kapcsolódó tartalmak
- Fokozott tűzveszély a Botanikus Kert területén
- A Soproni Egyetem hallgatói a kulisszák mögött is meghatározó szereplői voltak a SopronFestnek
- Az őrtüzekben él tovább a Soproni Egyetem hőseinek emlékezete
- Prof. Dr. Faragó Sándort az MTA Agrártudományok Osztályának alelnökévé választották
- Stratégiai partnerséget kötött a Soproni Egyetem és a MOME
- Lóháton Selmec örökségének nyomában –emléktúrára indult a Soproni Egyetem Kumisz Köre
- Agroerdészeti mérnök MSc képzésre lehet felvételizni augusztus elején a Soproni Egyetemen
- Rekorderedmény a fenntarthatósági világrangsorban: a világ TOP 80 egyeteme között a Soproni Egyetem
- Építészeti szenzáció: A Soproni Egyetemen adták át Magyarország első tisztán fa középületét
- A Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktora lett Prof. Dr. Fábián Attila