A Magyar Tudomány ünnepének nyitányaként a nagycenki Széchenyi Mauzóleumban emlékeztek meg a Magyar Tudományos Akadémia alapítójáról, gróf Széchenyi Istvánról, majd a hagyományoknak megfelelően elültették a sopronpusztai Akadémiai Emlékerdőben a 199. hársfát.
Majdnem napra pontosan 199 esztendője annak, hogy gróf Széchenyi István egy egész éves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Az évforduló alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Soproni Egyetem szervezésében rendezték meg csütörtökön a Széchenyi-emléknapot, amely hagyományosan a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban kezdődött koszorúzással, ahol az egybegyűlteket Freund Tamás, az MTA elnöke köszöntötte: „Széchenyi István úttörő kezdeményezéseivel kivívta magának, hogy a politikai ellenfelei szemében is a legnagyobb magyarrá váljon. Neki köszönhetően országunk elindult a polgárosodás lassú útján, s kezdeményezései a mai napig élnek. Legnagyobb jelentőségű tettei közé tartozik a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása, amely jövőre ünnepli kétszázadik évfordulóját”- emelte ki Freund Tamás.
A koszorúzást követően az emléknap a sopronpusztai Akadémiai Emlékerdőben folytatódott, ahol Bartha Dénes, az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának elnöke, egyetemi tanár beszédében felidézte, a 2000-es évet, amikor a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 175. évfordulója alkalmából az akadémia rendes tagja, Solymos Rezső erdőmérnök kezdeményezésére létrehozták az emlékerdőt, majd kiemelte: „ az akadémiai emlékerdő felépítése sajátos, nem mondható szokványosnak a kis levelű hársakból álló fasorok legyező szerűén nyílnak ezzel is hirdetik a tudomány nyitottságát a világot átfogó és az emberiséget szolgáló szerepét, nemzetközi jellegét”
Bartha Dénes beszéde ide kattintva olvasható.
Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese ünnepi köszöntőjében rámutatott: „felelős értelmiségiként kiemelt feladatunk a hamis benyomások kiszűrése és a tényeken alapú igazság feltárása erre a jövőre 200 éves akadémia szellemi öröksége is kötelez. Az akadémia a tudományos minőség és a tudomány etika letéteményese ennek a feladatnak, ahogy Széchenyi István írta elmélyüléssel kitartással és hűséggel tud megfelelni."
Az emléknap zárásaként a vadászkürtök hangjaira elültetésre került az emlékerdő 199. hársfája.
Kapcsolódó tartalmak
- Egy nap a testi-lelki jóllétért - Nemzetközi Wellbeing Day a Soproni Egyetemen
- Híd a tudomány és a gazdaság között – stratégiai együttműködés a Soproni Egyetemen
- Salamander kísérte útjukat - varázslatos valétálás Sopronban
- Híd a gazdaság és tudomány között - drónia roadshow érkezett Sopronba
- Természetjárás és múltidézés - élmény és történelem egy napon
- Soproni Egyetem Green Event – Zöld Rendezvények 2025-től Magyarország első karbonpozitív egyetemén
- Világ körüli út egy tanteremben – Nemzetközi hallgatók angolórája a Széchenyi István Gimnáziumban
- Az esős, rossz idő miatt új időpontban lesz a Jó szerencsét Túranap Sopronban
- A boldogság megteremtésének lehetőségei – előadás Bagdi Bellával
- Kortárs darabok, virtuóz játék- fiatal zongoraművészek adtak koncertet a Soproni Egyetemen