Súlyos változásokat jelez a Soproni Egyetem

A forróbb és szárazabb nyarak egyre nagyobb próbatétel elé állítják Magyarország és a világ erdeit. A Soproni Egyetem kutatói szerint a változás már jól látható, és most kell lépni azért, hogy a jövőben is egészséges erdők legyenek.

Aki ma végigsétál egy erdőben, talán csak a sárguló, barnuló leveleket, a száradó fákat vagy a ritkuló lombkoronát látja. A háttérben azonban egy sokkal nagyobb változás zajlik. A 2026-os nyár perzselő hősége, a csapadékhiány és az egymást követő aszályos időszakok fájdalmasan láthatóvá tették azt, amire a kutatók már évtizedek óta figyelmeztetnek. Magyarország számos erdeje olyan éghajlati körülmények közé kerül, amelyekhez a jelenlegi fafajösszetétel egyre nehezebben tud alkalmazkodni.

A probléma már közvetlen környezetünkben is megjelent. A Soproni Egyetem saját tanulmányi fenyvesében mintegy 2,5 hektárnyi erdőterület égett le a szárazság következtében. Az idei évben országszerte és Európa más részein is pusztító erdőtüzek hívták fel a figyelmet arra, milyen gyorsan válhat sérülékennyé egy kiszáradt erdő.

Az erdők hanyatlása azonban nem 2026-ban kezdődött. Magyarországon 1993-ban jelentős tölgypusztulás indult meg. Akkor a szakemberek összetett jelenséget tapasztaltak. A fák legyengülésében elsődlegesen az aszály, másodlagosan pedig a gomba,- és rovar kórokozók játszottak szerepet. Ma már egyre világosabban látszik, hogy ezek mögött a klímaváltozás egyik korai, jól érzékelhető hatása is ott volt.

A Soproni Egyetemen 2000 óta vizsgálják, hogyan hat a változó éghajlat az erdőkre, többek között gépi tanuláson alapuló modellekkel. A kutatók nem egyszerűen azt nézik, hogyan változik az átlaghőmérséklet, hanem azt, hogy hány hőségnappal, milyen hosszú, csapadékmentes időszakokkal és mekkora vízhiánnyal kell szembenézniük.

Prof. Dr. Czimber Kornél, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánhelyettese szerint a modellek már korábban jelezték, hogy a 2020 és 2050 közötti időszakban jelentős klimatikus átalakulások várhatók Magyarországon. Az Alföld délkeleti részén például olyan éghajlati viszonyok kialakulását vetítették előre, amelyeket már sztyeppklímaként lehet jellemezni. Ez az erdőgazdálkodás szempontjából kritikus változás, hiszen ezeken a területeken a jelenlegi erdők hosszú távú fenntartása már nem lehetséges.

A valóság azonban több tekintetben gyorsabbnak bizonyul, mint amit korábban a modellek előre jeleztek.

2022 óta egymást követik a súlyos aszályos időszakok, amelyek az erdőket is komolyan érintik. A Soproni Egyetem kutatói műholdas felvételekkel 2017 óta akár néhány napos időközönként is nyomon tudják követni a vegetáció állapotának változásait.

„A műholdas adatokból többek között következtetni lehet arra, mennyire egészséges és vízzel ellátott a növényzet. Az egészséges levelek a vörös fényt elnyelik, míg a közeli infravörös sugárzást visszaverik. Aszály idején azonban ezek az értékek jelentősen megváltoznak. A fotoszintézis visszaesik, a levelek sárgulnak, barnulnak, majd lehullanak. A kutatások alapján hosszabb távon is negatív trend rajzolódik ki. Egyre több erdőállomány vitalitása csökken, romlik a fotoszintézis, csökken a növények víztartalma, és mind több helyen figyelhető meg pusztulás egyedenként, foltonként, állományonként” – mondta Czimber professzor.

A kutatók a műholdak mellett hosszú távú földi monitoringhálózatokkal, okos szenzorokkal is mérik például a fák növekedését, levélvesztését és a talajnedvesség változását.„Különösen fontosak azok az új aszályindexek, amelyek nem egyetlen év állapotát vizsgálják, hanem több év vízmérlegét követik. Vagyis azt, hogy mennyi csapadék érkezett, mennyi szivárgott a talajba, és mennyi víz távozott párolgással. Ezek az adatok szoros összefüggést mutatnak az erdők műholdakon is érzékelhető károsodásával, így a veszélyeztetett területek korábbi felismerésében is segítséget adhatnak – tette hozzá.

Prof. Dr. Heil Bálint, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánja szerint most olyan szélsőségekkel találkozhatunk, amelyeket a kutatók korábban már előre jeleztek, de amelyeknek most az extrém formáját tapasztaljuk.

„A fafajok tűrőképessége természetesen különböző. Vannak szárazsághoz jobban alkalmazkodott fajok, míg mások inkább hűvösebb, nedvesebb körülmények között érzik jól magukat. A jelenlegi szélsőségek azonban már sok esetben még a szárazabb környezethez alkalmazkodott fafajokat is próbára teszik. A helyzetet egyszerűen úgy lehet elképzelni, mintha a fa egyszerre kerülne szorításba alulról és felülről. A talaj egyre mélyebb rétegeiben is fogy a rendelkezésre álló víz, miközben a forró levegő fokozza a párolgást. A leveleken keresztül a légkör folyamatosan vonja el a nedvességet, a fa pedig egyre nehezebben tudja pótolni az elveszített vizet” – magyarázta.

A fafajok különböző módokon próbálnak védekezni. Egyesek, mint az ezüst hárs a leveleik színének naptól történő elforgatásával csökkentik a párologtató felületet, így képesek mérsékelni a vízveszteséget. Más lombos fafajok, mint pl. a nyárak pedig erős aszály esetén már jóval az őszi lombhullás megszokott időszaka előtt kivonják a levelekből az értékes klorofillt és tápanyagokat, elsárgulnak, bebarnulnak leveleik, majd lehullanak.

Szélsőséges helyzetben azonban már zöld levelek lehullására is lehet példa. Ez arra utalhat, hogy a fa olyan erős stresszhelyzetbe került, amelyben működésének fenntartása már komoly nehézséget jelent.

A fenyők esetében a gyantatermelés mértéke lecsökken, így sokkal kitettebbé válnak a károsítókkal szemben, erre példa a lucfenyvesek látványos pusztulása a szúbogarak károsítása révén.

Míg az elmúlt két évtizedben elsősorban a bükk és a lucfenyő pusztulása vált ismertté, mára a probléma több fafajra is kiterjedt.

Heil professzor szerint az erdeifenyő-állományok mellett már a cser is komoly károkat szenved. Ez különösen figyelmeztető, hiszen korábban sokan éppen az ilyen fafajoktól várták, hogy jobban viseljék a szárazodó körülményeket.

Közben új károsítók is megjelennek. Olyan kórokozók és rovarok kerülhetnek előtérbe, amelyek korábban nem okoztak jelentős problémát Magyarországon. A szakember példaként említette a hazánkban idén júniusban megjelent, kőriseket károsító kőrisrontó karcsúdíszbogarat is.

A legsúlyosabb helyzet jelenleg az Alföld szárazabb térségeiben, különösen a Dél-Alföldön és a Kiskunsági-homokvidéken alakult ki. Ezeken a területeken a kevés csapadék mellett a talajvíz csökkenése és az ember által megváltoztatott vízrendszerek is tovább súlyosbíthatják a helyzetet. Egyes térségekben már félsivatagi jellegű körülmények alakulnak ki.

Mit hoz a jövő?

A klímaváltozás az erdő szerkezetére is hatással van. A magányosan álló fák koronája általában nagyobb párologtató felületet alakít ki, miközben egy zártabb, oldalirányú árnyékolást biztosító állományban mérséklődhet a felmelegedés és a párologtatás. Ezért a jövő erdőművelési módszereinek kialakításakor azt is figyelembe kell venni, milyen szerkezet segíti leginkább a fák túlélését.

Az aszály ráadásul a természetes erdőfelújítást is nehezíti. A lékekben fejlődő újulat számára a forró, árnyékolás nélküli nyár jelent komoly kihívást, miközben egy kimagasló fa számára is nehézséget jelenthet, ha oldalról nem kap megfelelő árnyalást.

Ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy egy-egy fafaj „bírja-e” a meleget. Az erdő teljes rendszerét kell újragondolni.

„Nem az a kérdés, hogy ültessünk-e fát, hanem hogy milyen erdőt hozzunk létre” hangsúlyozta Dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója.  

„Az erdeink egyik legfontosabb tulajdonsága az alkalmazkodóképesség. Az erdők az elmúlt évmilliók során számtalan változást éltek túl, rendkívül sikeres életformát képviseltek, de a mostani klímaváltozás sebessége egészen új helyzetet teremt” - fűzte hozzá.

A probléma szerinte elsősorban a változás gyorsasága. A fafajok természetes helyben történő szelekciósfolyamatai, vagy spontán vándorlási képessége ugyanis sokkal lassabb, mint ahogyan a klíma jelen viszonyok között változik. Ezért nem lehet egyszerűen arra várni, hogy majd a természet magától megoldja a helyzetet, mint ahogy tette eddig, hanem a folyamatok irányát és sebességét megismerve aktívan kell segítenünk az erdőket.

Ennek egyik legegyszerűbb eszköze lehet az állományok gyérítése, törzsszám és elegyarány szabályozása, a természetközelibb állományszerkezet kialakítása. Például, ha kevesebb egyed osztozik ugyanazon a vízkészleten, csökken a fák közötti vízkonkurencia, ha a szárazságtűrőbb és egészséges koronájú fák javára történnek a beavatkozások, akkor helyben és gyors ütemben tudjuk az állományszerkezetet jó irányba terelni, ha a vágásos üzemmód mellett az örökerdők is szélesebb körben elterjednek, akkor a szerkezeti diverzitás nyújtotta nagyobb rugalmasság is érvényesülhet.

A beavatkozás mértékét azonban mindig az adott termőhelyhez és az erdő mikroklímájához kell igazítani, mert egy túlságosan intenzív beavatkozással, akár több kárt is okozhatunk, mint amit az aszálystressz csökkentésével elérni kívánunk. Éppen a tudás hiánya, vagy a legújabb ismeretek gyakorlatba történő azonnali beépítésének elmaradása az egyik legnagyobb akadályozó tényező az alkalmazkodásban.

A hosszú távú megoldásokban azonban ennél minden bizonnyal többre lesz szükség. A klímaváltozás gyors üteme miatt egyre inkább felértékelődik a szárazságtűrő fafajok és szárazságtűrő származások tudatos alkalmazása. A kutatók olyan őshonos fafajok délkelet-európai állományait is tesztelik hazai körülmények között, amelyek Törökországban, Görögországban vagy Bulgáriában már melegebb és szárazabb környezethez alkalmazkodtak az elmúlt évezredekben, így nagyobb esélyük van itthon az egyre aszályosabb nyarak átvészelésére.

„A cél nem az, hogy idegenhonos növényeket telepítsünk az országba, hanem hogy megtaláljuk az őshonos fafajaink azon genetikai erőforrásait, amelyek körültekintő tesztelések után segíthetnek a hazai erdők mozaikos kiegészítésében. Ez a megoldás jelenleg a legkorszerűbb trend, amelyet Európa és Észak-Amerika mérsékelt övi lombhullató erdeiben ma már egyre szélesebb körben alkalmaznak. Az ember által segített vándorlással lényegében felgyorsítható egy olyan folyamat, amely természetes úton évszázadokig tartana, ezzel tudjuk felvenni azt a ritmust, amely a klíma változásának eddig nem tapasztalt sebessége megkíván – mondta Borovics Attila.

A kutatók döntéstámogató rendszerekkel azt is vizsgálják, hogy egy adott területhez milyen származási helyről származó szaporítóanyag lehet megfelelő a jövőben. Így nem találomra kell kiválasztani egy fafajt vagy magforrást, hanem a várható éghajlati viszonyokhoz lehet igazítani a döntést.

A fafajok megválasztása azonban önmagában nem oldja meg a problémát. A víz helyben tartása, a kis vízgyűjtők megfelelő vízkormányzása, a talajnedvesség megőrzése és a táji vízháztartás javítása legalább ilyen fontos lehet.

Az Alföldön az agrárerdészet is kínálhat új lehetőségeket. Ez nem azt jelenti, hogy az erdőt és a mezőgazdasági területet egymással szemben kellene kezelni, hanem olyan mozaikos tájhasználatot jelenthet, amelyben a fás és mezőgazdasági területek egymást kiegészítve működnek.

A jövő erdeinek megtervezésekor ezért már nem elegendő azt kérdezni, milyen fafajt ültessünk. Azt is meg kell vizsgálni, hogy az adott területen milyen lesz a vízellátás és az éghajlat 30, 50 vagy akár 100 év múlva, és ehhez milyen fafajösszetétel, erdőszerkezet, tőszám és gazdálkodási módszer illeszkedik.

Czimber Kornél szerint a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha a jelenlegi erdőket a szárazabb, síkvidéki és déli kitettségű területeken egyszerűen elveszítenénk. Ugyanakkor a kutatások éppen azért fontosak, mert lehetőséget adnak arra, hogy előre gondolkodjunk.

„A múlt erdeit nem valószínű, hogy fenn tudjuk tartani ebben az állapotban, de meg tudjuk tervezni, hogy milyenek legyenek a jövő erdei” – fogalmazott.

Ez a szemlélet alapvető változást jelent. Nem feltétlenül ugyanazt az erdőt kell mindenáron megőrizni, amelyet ma ismerünk, hanem olyan erdőket kell létrehozni és fenntartani, amelyek képesek túlélni a következő évtizedek éghajlatát.

Heil Bálint szerint ugyanakkor nem lehet egyszerűen magára hagyni minden erdőt abban a reményben, hogy a természet majd mindent megold. Vannak olyan területek, ahol a természetes folyamatok és a genetikai sokféleség megőrzése elsődleges, máshol azonban az aktív, ésszerű erdőkezelés jelentheti a megfelelő utat.

Az erdő ugyanis megújuló erőforrás is. Ha a faanyagot megfelelően, fenntartható módon használjuk, kiválthatunk vele fosszilis alapanyagokat és energiahordozókat, ezzel pedig a klímaváltozás mérsékléséhez is hozzájárulhatunk.

A jövő erdeinek kialakítása azonban nem egyetlen ember vagy egyetlen szakmai terület feladata. Borovics Attila szerint erdészek, erdőökológusok, természetvédelmi és vadgazdálkodási szakemberek, kutatók, hatóságok és döntéshozók összehangolt munkájára van szükség ebben a kritikus helyzetben. Most kell cselekednünk, határozottan és meggyőződéssel.

A kutatásnak és a gyakorlatnak szorosabban kell együttműködnie, hiszen olyan helyzet alakult ki, amilyenre a korábbi erdőgazdálkodási tapasztalatok önmagukban már nem feltétlenül adnak választ.

Talán ez az egész folyamat legfontosabb üzenete. Nem arról döntünk, hogy megmaradnak-e ugyanazok az erdők, amelyeket ma ismerünk, hanem arról, hogy képesek vagyunk-e időben megteremteni a jövő erdeinek feltételeit. Mert az erdő nem egyik napról a másikra tűnik el. Előbb elfogy körülötte a víz, gyengülnek a fák, megváltozik az élővilág, majd egy ponton már nem tud regenerálódni. A kérdés az, hogy ezt a pontot megelőzően képesek vagyunk-e időben lépni.