
Selmecbányára látogattak a Soproni Egyetem elsőévesei a 216. Erdész Firmaévfolyam szervezésében. A megérkezést követően a fiatal hallgatók tolták át a buszokat a városhatáron, jelezve, hogy ők most teszik be a lábukat először a városba.
Soproni Egyetem hallgatói között már hagyománnyá vált, hogy az aktív Firmaévfolyam február-március környékén, egy tanulmányút keretén belül bemutatja a közösségbe frissen fogadott bALEK-ság számára Selmecbánya városát. Ezen tanulmányút során az elsőévesek kibővíthetik ismereteiket az ősi bányavárost illetően és rengeteg új érdekességet is tanulhatnak. Ennek érdekében a 216. Erdész Firmaévfolyam színes programlistával készült az eseményre.

Az utazás első napján a hallgatók delegációja és tanári kíséretük nem mindennapi fogadtatásban részesült, ugyanis Selmecbánya Polgármesterasszonya fogadta a csoportot egy kötetlen beszélgetésre és tárlatvezetésre a Városházán és ellátogattak a Szent Katalin templomba is.
A szervezők és kísérők jóvoltából a hallgatók betekintést nyertek az Óvárba, a Leányvárba és a Szlovákiai Szabadtéri Bányászati múzeumba is, ahol a szakvezetés mellet testközelből ismerhették meg a selmeci bányászat kialakulását és fejlődését.

A látogatás különlegessége volt, hogy az Akadémia vezetősége először biztosított bebocsátást a Bányászati-, az Erdészeti- és a Kémiai palotákba. Ezt követően a hallgatóság elhelyezte az emlékezés virágait és közösen rótta le tiszteletét a Bányászhimnusz és az Erdészhimnusz kíséretében a Botanikus kertben, a temetőben pedig az Akadémia volt professzoraira és hallgatóira emlékeztek. A tanulmányút záróakkordjaként a szálláson tartott bALEK-számláló szakestély szolgált.
A szervezők köszönetüket fejezik ki Dr. Bende Attilának és Kiss Csabának a városi eligazításért és tárlatvezetésért! Köszönik az Erdőmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának és az Országos Erdészeti Egyesületnek, hogy támogatták a tanulmányutat!
Jó Szerencsét! Üdv az erdésznek!
Kapcsolódó tartalmak
- Adventi időutazás egy csillagásszal a Soproni Egyetemen
- Soproni Egyetemi Híradó 2025 október
- Látványos rangsorbeli ugrás: a Soproni Egyetem a hazai élmezőnyben és a világ top 500 közelében!
- BRENKA koncerttel zárul az őszi Sörlátét-sorozat a Soproni Egyetemen
- Fergeteges balek- és gólyabál a Soproni Egyetemen – a hagyomány és összetartozás ünnepe
- Meghívó az 1956-os ünnepi megemlékezésre
- Szabad ötletek jegyzéke – két ülésben – József Attila monodrámája a Soproni Egyetemen
- Élethosszig tartó tanulás: Sikeres félévet zárt a Soproni Egyetem nyugdíjasegyeteme
- Cseh hangulat a Soproni Egyetemen
- Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kíván a Soproni Egyetem!