A talaj egy összetett, élő rendszer, amely fontos szerepet játszik a víz tárolásában, a növények fejlődésében és a természet működésében. Erről, a talajok sokféleségéről és megóvásuk lehetőségeiről is szó lesz a Talajtani Vándorgyűlésen, amelyet ezúttal Sopronban rendeznek szeptember elején.
„Ásónyomnyi gondolatok a Soproni Talajbúvárokkal” címmel rendezi meg a Soproni Egyetem és a Magyar Talajtani Társaság a 2026-os Talajtani Vándorgyűlést szeptember 3–5. között. A rangos szakmai esemény középpontjában ezúttal a talajok ökoszisztéma-szolgáltatásai állnak.
A téma első hallásra talán távolinak tűnhet a mindennapoktól, pedig a talaj számos módon kapcsolódik az életünkhöz. Vizet tárol, tápanyagokat biztosít a növények számára, élőhelyet ad számos élőlénynek, és az élelmiszer-termelésben is nélkülözhetetlen. Éppen ezért egyre fontosabb kérdés, hogyan használjuk a talajokat, és mit tehetünk a megóvásukért.
A vándorgyűlés célja, hogy bemutassa a hazai talajok sokféleségét és jelentőségét, valamint a legújabb kutatási eredményeket. A szakemberek többek között arról is tanácskoznak, milyen lehetőségek vannak a talajok védelmére, és hogyan ismerhetjük meg jobban azokat a folyamatokat, amelyek a talajban zajlanak.
A háromnapos rendezvényen plenáris előadások, tematikus szakmai szekciók és elektronikus poszterbemutatók várják a résztvevőket, emellett terepi tanulmányútra is sor kerül. A program egyik különleges eleme a hagyományos talajleíró verseny, amely során a résztvevők egy ásónyomnyi talajból próbálják meg minél pontosabban „elolvasni” a környezet történetét.

A Talajtani Vándorgyűlés szeptember 3-án a Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpontjában nyílik meg, és szeptember 5-ig tart. Az eseményt szeptember 2-án előtanulmányút vezeti fel.
Kapcsolódó tartalmak
- Terra Incognita: drónokkal és távérzékeléssel fedezik fel az ismeretlent a soproni gimnazisták
- Építészeti szenzáció: A Soproni Egyetemen adták át Magyarország első tisztán fa középületét
- Stratégiai partnerséget kötött a Soproni Egyetem és a MOME
- Pótfelvételi a Soproni Egyetemen
- Menő volt a törökverő – sikeres Hunyadi hét zárult a Soproni Egyetem rendezvényházában
- A Soproni Egyetem hallgatói agroerdészeti tanulmányúton Csehországban
- Fokozott tűzveszély a Botanikus Kert területén
- KultKredit a Soproni Egyetemen: kulturális élményekért egyetemi kredit
- Marad-e emberi? – A felsőoktatás megújulásáról tanácskoztak a szakemberek
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra