A 100 éves Botanikus Kert faritkaságairól és ritka szép fáiról szólt a Soproni Egyetem „Sétálj a kertben!” programsorozatának hétfői találkozója.
A szemerkélő eső ellenére is sokan kíváncsiak voltak Korda Márton, az Erdőmérnöki Kar
Környezet- és Természetvédelmi Intézete adjunktusának előadására. Feltárultak az olyan fakülönlegességek titkai, mint például a komlógyertyán vagy a hegyi mamutfenyő. Megtudhattuk miért bűzlik a gingko termése és hol keressük a csodabogyó levelét. Szó esett a szelídgesztenye betegségének kialakulásáról, sőt a karácsonyfák tűleveleiről is.
Vasárnapig minden nap 16:00 órakor várjuk a természet, a park, és az egyetem barátait egy kb. egy órás vezetésre más-más témában.
Kedden Madarász Enikő a rovarokról, Winkler Dániel a kert madarairól ad tájékoztatót. Cserpes Tamás szerdán az éppen akkor virágzó cserjéket, fákat és lágyszárúakat veszi sorra, csütörtökön pedig Sarkady Sándor vezetésével a park szobrai között bóklászhatunk. Pénteken Péterfalvi Ágnes, a Botanikus Kert vezetője tart sétát angol nyelven. Április 29-én mesés barangolás indul a családoknak délután négykor. Vasárnap pedig Léderer György ragad futócipőt és invitálja azokat, akik lassú kocogás közben szeretnék megismerni a Botanikus k sétányait.
A tematikus séták a Bajcsy-Zsilinszky utcai főkaputól indulnak és a Ligneum épületében megnyílt Botanika kévázónál érnek véget.
A Soproni Egyetem minden érdeklődőt arra buzdít: „Sétálj a kertben!” A vezetett séták ingyenesen látogathatók.
Kapcsolódó tartalmak
- Több mint 400 faj igazolja a Soproni Egyetem Botanikuskertjének sokszínűségét
- Terra Incognita: drónokkal és távérzékeléssel fedezik fel az ismeretlent a soproni gimnazisták
- 1956 öröksége – a 70. évfordulóra készül a Soproni Egyetem
- A Soproni Egyetem hallgatói a kulisszák mögött is meghatározó szereplői voltak a SopronFestnek
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Beindult a nemzetközi élet a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- A Soproni Egyetem kutatói igazolták az ázsiai kőrisrontó-karcsúdíszbogár hazai megjelenését
- A Soproni Egyetem húsz éve ülteti egy asztalhoz a pénzügyi szakma képviselőit
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében