Húsz éve ad lehetőséget a szakmai találkozásra és tapasztalatcserére a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának Pénzügyi Napok rendezvénye. Az idei, immár XX. alkalom középpontjában a digitalizáció, a fenntarthatóság, valamint ezek pénzügyi, számviteli és adózási területekre gyakorolt hatása áll. A háromnapos programra ezúttal is több mint száz szakember, oktató és hallgató érkezett.
Két évtized alatt alapjaiban változott meg a pénzügyi világ, miközben a szakmai párbeszéd iránti igény változatlan maradt. A Pénzügyi Napok éppen ezt a találkozási lehetőséget teremti meg. A szakemberek megoszthatják egymással tapasztalataikat, megismerhetik az új irányokat, és közösen gondolkodhatnak az előttük álló kihívásokról.
A rendezvény 2007-ben indult, és azóta minden évben olyan aktuális témákat állít középpontba, amelyek a pénzügyi és gazdasági élet szereplőit egyaránt érintik. Az idei programban kiemelt figyelmet kap a digitalizáció és a fenntarthatóság kapcsolata, miközben szó esik a pénzügyek, a számvitel és az adózás folyamatos átalakulásáról is.
– A változással minden összefüggésben van, és a digitalizáció az, ami hozza az újdonságokat a pénzügy, a számvitel és az adózás területén is – fogalmazott Prof. dr. Széles Zsuzsanna, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar dékánja.
A háromnapos program során a résztvevők több oldalról is megismerhették a szakmát érintő változásokat. A plenáris napon a digitális pénzügyek, a könyvelői szakma átalakulása, a digitalizáció és a fenntarthatóság kapcsolata, valamint az aktuális gazdasági folyamatok kerültek napirendre. A témákról többek között a Magyar Nemzeti Bank, az OTP Bank és a szakmai-tudományos élet képviselői tartottak előadásokat.
A Pénzügyi Napok egyik fontos szerepe, hogy kapcsolatot teremtsen az egyetemi oktatás és a mindennapi szakmai gyakorlat között. A rendezvény elsősorban könyvelők, könyvvizsgálók, adószakértők és adótanácsadók számára kínál szakmai programokat, miközben a Soproni Egyetem hallgatói is közvetlenül találkozhatnak a gazdasági élet szereplőivel. A résztvevők a szakmai ismeretek bővítése mellett kreditpontokat is gyűjthetnek.
A jubileumi alkalom a város számára is fontos esemény. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere szerint külön értéket jelent, hogy a pénzügyi, adózási és számviteli szakemberek immár két évtizede Sopront választják szakmai találkozójuk helyszínéül.
Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora a Pénzügyi Napok húsz évét olyan eredménynek nevezte, amely mögött folyamatos szakmai megújulás áll. Mint mondta, a rendezvény sikere abban is rejlik, hogy a résztvevők nem csupán előadásokat hallgatnak, hanem a mindennapi munkájukat érintő kérdésekről és problémákról is beszélhetnek egymással.
A pénzügyi szakmát közben újabb és újabb kihívások alakítják. A digitalizáció mellett egyre nagyobb szerepet kap a mesterséges intelligencia, amely már a pénzügyi és számviteli területek működését is befolyásolja. Ugyanígy meghatározó kérdéssé vált a zöld gazdaság, a fenntarthatóság és az ezekhez kapcsolódó új üzleti és pénzügyi szemlélet.
Kapcsolódó tartalmak
- Fokozott tűzveszély a Botanikus Kert területén
- A jövő erdeinek szakembereit bocsátotta útjára a Soproni Egyetem
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén
- A nemzetközi sajtó érdeklődésének középpontjában a Soproni Egyetem erdészeti kutatása
- Megváltoztathatja egy egyetemi kurzus a világot? Talán igen.
- A Soproni Egyetem kutatói igazolták az ázsiai kőrisrontó-karcsúdíszbogár hazai megjelenését
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- EsőSEN, de nagyszerű hangulatban telt az V. Soproni Egyetemi Nap
- Soproni Egyetem: A talaj állapota az aszály elleni védekezés egyik kulcsa
- Megkezdődött a 2026/27-es tanév a Soproni Egyetemen