Még csak október eleje van, de a Soproni Egyetem Külügyi Csoportja máris számos kezdeményezéssel segítette a külföldről érkezett hallgatók beilleszkedését, tájékozódását és jóllétét. Az elmúlt hetekben az egyetemi információktól a városfelfedezésen és önismereti foglalkozásokon át a közösségi és kulturális eseményekig sokféle lehetőség várta az újonnan érkezőket.
A sort az Egyetemi Orientációs Nap nyitotta, ahol a világ számos pontjáról érkezett elsőévesek fontos információkat kaphattak az egyetemi életről, a szolgáltatásokról és a soproni mindennapokról.
Ezt követte az Interkulturális tájékoztató, amelyen a résztvevők betekintést kaptak a Külügyi Csoport és a StudentHelp működésébe. Bemutatkoztak a mentorok és a nemzetközi kortárs segítők is, akikhez a mindennapi kérdésekkel, nehézségekkel vagy akár csak egy jó beszélgetésért is lehet fordulni, továbbá az egyetemi mindennapokról, szokásokról is szó esett.
Sopron felfedezése játékosan
A Scavenger Hunt – Városmegismerő Játék során az újonnan érkezettek játékos feladatokon keresztül fedezhették fel Sopron történelmi belvárosát. A csapatok rejtett helyeket, érdekes történeteket és különleges részleteket kerestek, miközben egymással is kapcsolatokat építettek. A város így nemcsak egy új lakóhely, hanem egy felfedezésre váró közös élmény lett.

A jóllétre is figyelünk
Elindult az Önismereti foglalkozás is, amely havi rendszerességgel várja a résztvevőket. A találkozásokat Szaniszló Erzsébet, a hallgatói jóllétért felelős kolléga vezeti. A cél egy támogató, nyitott közeg kialakítása, ahol lehetőség nyílik az önreflexióra, a feltöltődésre és egymás megismerésére is.

Hasznos tudás a karrierépítéshez
A Karrier-tanácsadási workshop már a tanulmányok utáni időszakra, illetve a diákmunka vállalásra készítette fel a résztvevőket. Szála Zsófia nemzetközi koordinátor vezetésével olyan gyakorlati kérdések kerültek előtérbe, mint az európai önéletrajz elkészítése, a motivációs levél megírása, az állásinterjú vagy éppen a bértárgyalás.
A gyakorlatias megközelítésnek köszönhetően a résztvevők nemcsak hasznos információkat kaptak, hanem konkrét, a későbbi munkakeresés során is alkalmazható eszközökkel gazdagodtak.

Freshmen's Day – találkozások kultúrákon innen és túl
Az első hetek egyik kiemelt eseménye az immár hagyománnyá vált Freshmen's Day volt, amelyre az elsőévesek mellett a felsőbb éveseket is vártuk. A délután lehetőséget adott arra, hogy az újonnan érkezők bekapcsolódjanak az egyetemi közösség életébe, és kötetlenül találkozzanak régebb óta itt tanuló társaikkal.
Az információs blokk után különleges hagyományőrző bemutatkozással folytatódott az este. A Soproni egyetem hagyományőrző hallgatói egy új programsorozat keretében szeretné közelebb hozni a nemzetközi hallgatókhoz a magyar, illetve a soproni kulturális hagyományokat, és megmutatni, milyen értékeket őriz és ad tovább ez a közösség.
A bemutatkozást országprezentációk, ének és tánc követte, így ezúttal a nemzetközi közösség kultúrái is helyet kaptak a színpadon. Az estét az Ürmös Néptáncegyüttes közreműködésével egy vidám táncház zárta.
A rendezvény különösen jó hangulatban telt, és örömteli volt látni, hogy sok magyar hallgató is csatlakozott. A hivatalos program után több résztvevő még hosszasan beszélgetett, ismerkedett a nemzetközi hallgatókkal. A Freshmen's Day így valóban közös egyetemi eseménnyé vált – és megmutatta, hogy a kulturális sokszínűség nem elválaszt, hanem új kapcsolódási lehetőségeket teremt.
És még csak most kezdődött…
Az első hetek eseményei jól mutatják, hogy a Soproni Egyetemen a nemzetközi hallgatók támogatása jóval többről szól, mint a tanulmányokhoz és az ügyintézéshez kapcsolódó segítségről. A cél egy olyan befogadó közösség építése, ahol a külföldről érkezők kapcsolódhatnak, fejlődhetnek, segítséget kérhetnek, kikapcsolódhatnak, és otthonosabban érezhetik magukat Sopronban.
A tanév során további közösségi, kulturális és jólléti kezdeményezések várhatók – a nemzetközi élet a tanévvel együtt megkezdődött a Soproni Egyetemen.
Kapcsolódó tartalmak
- KultKredit a Soproni Egyetemen: kulturális élményekért egyetemi kredit
- Nemzetközi Élvonalban a Soproni Egyetem Történeti és Alkalmazott Zoológiai Kutatócsoportja
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Egyhangú szenátusi támogatást és megerősítést kapott a Soproni Egyetem rektora
- Fokozott tűzveszély a Botanikus Kert területén
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- A gyermekközpontú óvodai nevelés jövőjéről tanácskoztak a Soproni Egyetemen
- Egy út. Ezer lehetőség. Megnyílt a Pannónia Ösztöndíjprogram plakátkiállítása a Soproni Egyetemen
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- A Soproni Egyetem húsz éve ülteti egy asztalhoz a pénzügyi szakma képviselőit