a HEINEKEN Hungáriával közösen indul újra a Söralátét rendezvénysorozat
.jpg)
A Soproni Egyetem, Magyarország Zöld Egyeteme és a HEINEKEN Hungária együttműködése új fejezetet nyit a hallgatói közösségi életben.
A Söralátét néven ismert programsorozat az elmúlt években már bizonyította, hogy a minőségi szórakozás és az ismeretterjesztés kéz a kézben járhat. Az események során a résztvevők nemcsak koncerteken és közösségi élményeken vehettek részt, hanem minden alkalommal megismerkedhettek egy-egy új sörrel, illetve sörfőzdével is. Így a szórakozás mellett az ismeretátadás és az igényesség is kiemelt szerepet kapott.
E hagyományra építve született meg a Soproni Egyetem és a HEINEKEN Hungária együttműködése, amelynek célja, hogy a jövőben olyan programokat kínáljon, ahol a minőségi kikapcsolódás mellett a felelős alkoholfogyasztás hangsúlya is erőteljesen megjelenik.
A Söralátét különlegessége, hogy a Soproni Egyetem saját rendezvénye, amely az intézmény falai között született meg. A sorozatnak immár saját arculata és logója van, amely az egyetem hallgatói kreativitását és közösségi erejét tükrözi. Az intézmény rendkívül büszke arra, hogy ezt a kezdeményezést a HEINKEKEN-nel közösen folytathatja, és hogy az új szemesztert a Söralátét programsorozat nyithatja meg.
„A HEINEKEN Hungária örömmel csatlakozik támogatóként az eseménysorozathoz, hiszen a rendezvény egyszerre támogatja a felelős alkoholfogyasztás üzenetét, valamint a valódi találkozások és minőségi kapcsolatok kialakítását az egyetemisták körében is. Mindemellett idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a Soproni Sörgyár is, amely mérföldkő nemcsak a hazai sörgyártásban, hanem Sopron kulturális és közösségi életében is. A közös programsorozat ennek az évszázados sörkultúrának a megőrzéséhez is hozzájárul a városban” – nyilatkozta Orosz Anna, a HEINEKEN Hungária kommunikációs vezetője.
Az új sorozat 2025. szeptember 24-én veszi kezdetét a Platon Duó koncertjével, amelyet még két további koncert követ az őszi szemeszter során.

„A Söralátét programjainak helyszíne a Ligneum Rendezvényház, amely nemcsak Sopron kulturális életének egyik központja, hanem a fenntartható építészet kiemelkedő példája is. A természet közelsége és az épület különleges atmoszférája igazán méltó keretet ad rendezvényeinknek” – emelte ki Mészáros Lili, a Soproni Egyetem programszervező munkatársa.
A szervezők reményei szerint a Soproni Egyetem és a HEINEKEN Hungária közös kezdeményezése hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok már egyetemi éveikben megtapasztalhassák a kulturált, igényes és informatív rendezvények értékét.

Kapcsolódó tartalmak
- Hrabal történetek a Ligneumban
- Kezdődik a Soproni Egyetem nyugdíjasegyeteme
- Új távlatokat nyitott a Soproni Egyetem a nemzetközi design együttműködésben
- Sportos jövő Sopronban – kövesd Priskin Tamás útját!
- A lombkoronák alatt - új digitális útikalauz a Kámoni Arborétumhoz
- Zöld innovációk és kutatási partnerség: a Soproni Egyetem rektorhelyettese Finnországban tárgyalt
- Különböző kultúrák– a Soproni Egyetem nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi hallgatók beilleszkedésére
- Meggyújtották az első adventi gyertyát a Soproni Egyetemen
- Páratlan, művészi kivitelű vadászati album mutatkozik be adventben a Soproni Egyetemen
- Évforduló – Fejlődés, Lendület, Összetartozás