Kovács-Gombos Gábor nemrégiben vehette át a „Sopron Kultúrájáért-díjat”. Bár festőművészként országszerte ismerik, a város lakói közül sokan pedagógusként zárták a szívükbe. Több mint harmincöt évet töltött a Soproni Egyetemen, ahol tíz évig vezette a vizuális tanszéket. Ebben a beszélgetésben a kezdetekről, az egyetemi évekről és arról az alkotói légkörről mesél, ami máig meghatározza az életét.
Gábor nem tősgyökeres soproni, hiszen Győrben született. A művészet iránti rajongása is ott kezdődött: amíg zenetanár édesanyja kóruspróbáin várakozott, az üres tantermek tábláit rajzolta tele. Sopronba 47 évvel ezelőtt a hivatása szólította, és bár ma már Budapesthez is kötődik, itt vált teljessé művészete és pedagógiája.
- 47 éve vagyok itt, természetes, hogy sok mindent tettem a városért. Nem az elismerésért dolgoztam, mert a művészet és a kultúra nekem mindig szívügyem volt. De ez a díj most megerősített abban, hogy igazi soproninak érezhetem magam.”
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán (vagy ahogy sokan emlékeznek rá: az óvóképzőben) Gábor és kollégái nem csupán egy tantárgyat oktattak. Számukra a vizuális nevelés sokkal többet jelentett a puszta rajzolásnál.
- Olyan élményhez kellett juttatnunk a hallgatókat, ahol megérzik az alkotás örömét. Rájöttünk ugyanis, hogy ahol az óvónő szeret festeni, ott a gyerekek is szeretni fognak. Azt akartuk, hogy a művészet a mindennapi kenyerükké váljon. Ez nálunk nem órákban mért munka volt, hanem igazi hivatás.
A vizuális tanszék egyfajta „átjáróházként” működött a szó legnemesebb értelmében. Az irodából közvetlenül nyíltak a rajztermek, a hallgatók pedig bármikor bemehettek, ha kérdésük volt, vagy csak látni akarták, min dolgoznak éppen a tanáraik.
- Pontosan ezért nem akartunk a pici irodából elmenni, mert ez egy valóban nyitott ajtajú tanszék volt és az maradt ma is. Jöjjenek a hallgatók! Ha kérdeznek, ha kivesznek egy könyvet, vagy megkérdezik, miért van ott az a szobor, akkor ott vagyunk és válaszolunk. Manapság erre divatos kifejezéssel azt mondják, hogy „hallgatóbarát tanszék”.
Az itt töltött évtizedek alatt komoly barátságok szövődtek. Gábor hálával emlékszik vissza egykori kollégáira, akikkel együtt alakították ki a képzés szellemiségét.
- Olyan egyetértés volt bennünk, hogy mit és hogyan kell tanítanunk vagy festenünk, hogy ez sokkal több volt munkatársi kapcsolatnál. Nagyon mély, életre szóló barátságok lettek ezek. Volt, hogy késő estig bent maradtunk a tanszéken csak a magunk örömére alkotni.”
Bár ma már nem tanít, az egyetemen kapott impulzusokat és a közösség erejét magával vitte. Aktívan fest, kiállításokra készül, és gyakran hívják művészetfilozófiai beszélgetésekre is. Mint mondja, a pedagógiai munka és a festészet nála mindig is kiegészítette egymást.
- Most már százszázalékosan a művészetnek élhetek, de az egyetemi kapcsolatok nem szakadnak meg. Mindaz, amit ott tanultunk és tanítottunk egymásnak, benne van a mai festményeimben is.
Kapcsolódó tartalmak
- Klíma, közösség, felelősség- két napig a Soproni Egyetemen a hazai erdészeti szakma legjava
- „A Szabó” Kötetbemutató beszélgetés Szabó Magda munkásságáról, önképéről és karriertörténetéről
- Regionális összefogás a jövőért: partnerségben a Soproni Egyetem és a brnói Mendel Egyetem
- Fergeteges balek- és gólyabál a Soproni Egyetemen – a hagyomány és összetartozás ünnepe
- Madárvadászatok múltja és tanulságai – Új vadászattörténeti album bemutatója a Soproni Egyetemen
- Ünnepi diplomaátadók a Soproni Egyetemen
- Nyílt napra várják a családokat a Soproni Egyetem gyakorló óvodái
- Akkreditált ESG tanácsadó részismereti képzés – Jelentkezési határidő: 2026. január 15.
- A rendkívüli időjárás miatt lezárva a Soproni Egyetem Botanikus kertje
- Pikkelyről pikkelyre - különleges halillusztrációk érkeztek a Soproni Egyetemre
