Mit keres egy lazacos, kanadai totemoszlop a Soproni Egyetem Botanikus kertjében?

Aki a Soproni Egyetem Botanikus kertjében sétál, egy különös, állatfigurákkal díszített faoszlopra is felfigyelhet a főépület előtt. A totem tetején egy madár őrködik, lejjebb medve alakja rajzolódik ki, a törzsét pedig lazacok népesítik be. Mintha egy kanadai erdő és folyó története költözött volna a soproni fák közé. De vajon hogyan került ide ez a különleges alkotás?

Dr. Hajas Ágnes

A válasz egy messzire vezető történetben rejlik, amelynek főszereplői azok a soproni erdészhallgatók és oktatók, akik az 1956-os forradalom után elhagyni kényszerültek Magyarországot. A 200 hallgatóból és 36 oktatóból álló közösség Kanadában, a vancouveri Brit Kolumbiai Egyetemen folytatta életét. Az újrakezdés nehézségei ellenére 141 hallgató szerzett erdészeti diplomát 1958 és 1961 között. Bár életük egy másik kontinensen folytatódott, Sopronhoz és egykori egyetemükhöz fűződő kapcsolatukat soha nem veszítették el.

Ennek az összetartozásnak lett a jelképe a kanadai Sopron Alumni közösség ajándéka, a monumentális totemoszlop, amelyet az egykori soproni erdész, Józsa László faragott. Az alkotót a kanadai bennszülött népek művészete ihlette, amelyben az állatok, miközben díszítőelemei az oszlopnak, történeteket és jelentéseket is hordoznak. A madár az eget, a medve a földet idézi meg, a lazacok pedig a mű legszemélyesebb üzenetét rejtik.

Csipler Vanda

A lazacok ugyanis életük jelentős részét a tengerben töltik, majd visszatérnek abba a folyóba vagy patakba, ahol megszülettek. Ez a hazatalálás az alkotó és társai sorsát is felidézi. Ahogyan a halak visszatalálnak szülőhelyükre, úgy őrizték meg a Kanadába került soproni erdészek is kötődésüket egykori alma materükhöz. A totemoszlopon látható, különböző életállapotokat ábrázoló lazacok emellett az idő múlásáról és az emberi élet változásairól is mesélnek.

Az évek során az időjárás azonban alaposan próbára tette a faalkotást. A felületek megkoptak, a fa megrepedezett, a festés pedig több helyen elveszítette eredeti szépségét. Dr. Hajas Ágnes és Csipler Vanda a korábbi fényképek alapján próbálták rekonstruálni az eredeti színeket, ám hamar kiderült, hogy a felvételek különböző állapotokat mutatnak, sőt nem is mindegyik ugyanazt a totemoszlopot ábrázolja. A megfelelő árnyalatok kiválasztása ezért sok mérlegelést és próbát kívánt.

„Talán ez volt a legnagyobb kihívás, hogy hogyan válasszunk festéket, hiszen egy pici árnyalat is egészen mást mutat a végeredményben” – mesélte Ágnes.

A művészek szabad kezet kaptak, így nem kellett mindenáron az eredeti festés minden részletét lemásolniuk. Arra törekedtek, hogy az alkotás visszanyerje szépségét, miközben megmaradjon mindaz, amitől különleges. A fa természetes felülete, a kor nyomai és a faragás egyedi karaktere.

„Nem az volt a lényeg, hogy ebből egy viszonylag új alkotás készüljön, hanem az, hogy megmaradjon az eredeti jellege, lehessen érzékelni a korát” – fogalmazott Vanda.

A felületek gondos előkészítése után időjárás- és UV-álló festékkel dolgoztak, a színek összehangolása azonban így is komoly feladatot jelentett. A fa különböző részei eltérően szívták magukba a festéket, ráadásul a vízszintes helyzetben, állványon végzett munka miatt egyszerre csak kisebb részleteket láthattak. Sokszor el kellett képzelniük, hogyan állnak majd össze a színek, amikor az oszlop ismét a helyére kerül.

Az alsó rész végül meleg, vörösesbarna árnyalatot kapott, amely a fa természetességét idézi, a kékes színek pedig a lazacok szemén térnek vissza. A két művész saját látásmódját is belevitte a munkába, de mindvégig tisztelettel fordultak az eredeti alkotó műve felé.

„Olyan különleges kapcsolat alakult ki bennem a totemmel, hogy most is itt van a fejemben minden kis szeglete, a tetejétől egészen az aljáig” – árulta el Csipler Vanda.

A nagyjából egy hónapig tartó felújítás során a család és a munka összehangolása sem volt egyszerű, ezért sokszor csak néhány órát tudtak a műhelyben tölteni, máskor viszont késő estig dolgoztak. A kihívások ellenére mindketten olyan élményként tekintenek a közös munkára, amelyben szakmai tudásuk mellett a türelmükre és az együttműködésükre is szükség volt.

A megújult totemoszlop őrzi a kanadai évek emlékét és arra is emlékeztet bennünket, hogy az otthonhoz fűződő kapcsolatot a távolság sem képes eltörölni. A lazacok hazatérése, a medve és a madár jelképes alakja, valamint a fa természetes szépsége együtt mesél a soproni erdészek életéről, a közösség erejéről és az idő múlásáról.

Hajas Ágnes és Csipler Vanda úgy újították meg az alkotást, hogy közben nem tüntették el annak múltját. A megőrzött faerezet, a finoman összehangolt színek és a gondosan kidolgozott részletek révén a totemoszlop továbbra is a saját történetét mesélheti azoknak, akik megállnak előtte.

Mert ahogyan a lazacok visszatalálnak szülőhelyükre, úgy vannak emlékek és közösségek is, amelyekhez az ember egy életen át hű marad.