„A hagyomány összeköt, a tisztelet megtart” - hangzott el az ünnepi eseményen. A selmeci–soproni diákhagyományok életében új fejezet kezdődött, hiszen 2026. augusztus 31-én, a bAlekhét első napján ünnepélyes keretek között írták alá a Soproni Egyetemen „A Soproni Egyetem selmeci–soproni diákhagyományait ápoló hallgatói közösségek etikai és magatartási kódexe” című dokumentumot. A hallgatói hagyományőrző szervezetek, a hallgatói önkormányzatok képviselői és az egyetem rektora látta el kézjegyével a közös nyilatkozatot.
A kódex létrehozását maguk a hallgatók kezdeményezték, megalkotása és ünnepélyes aláírása országos szinten is egyedülálló kezdeményezés. A dokumentum úgy kívánja megőrizni a selmeci–soproni diákhagyományok értékeit, hogy közben azok a mai hallgatói közösségek számára is követhetőek és továbbadhatóak legyenek.
„Egymást kölcsönös tisztelettel kezeljük, vigyázunk egymás testi és lelki biztonságára és mindenki emberi méltóságát egyformán tiszteletben tartjuk” – idézte Bross Tamás, HÖK elnök az egyik közös vállalást beszédében.
A kódex azokat az értékeket foglalja össze, amelyekre a közösségek a jövőben is építeni szeretnének. A barátságot, az összetartozást, a vidámságot, valamint a tudás és tapasztalat továbbadását. Aktualitását a most elkezdődött balekhét adja, hiszen a tanév első időszaka meghatározó az új hallgatók életében.
A hagyományok átadásának egyik fontos része a bAlekhét és a baleknevelés. A most érkezett hallgatók a nóták és történetek megismerése előtt a kódexben foglaltakkal is találkoznak. Megismerik jogaikat, a közösségben érvényesülő szabályokat és azokat a határokat, amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania.
„Közös felelősségünk, hogy e hagyományokat úgy őrizzük meg és adjuk tovább, hogy azok eredeti közösségteremtő szelleme és értékei fennmaradjanak, miközben megélésük a mai kor emberi, társadalmi és közösségi normáival is összhangban áll.” – hangzott el a Soproni Egyetemen.
A hallgatói közösség által kezdeményezett Etikai Kódex azért is figyelemre méltó, mert a hagyományőrzés mellett azok folyamatos megújulására és alkalmazkodására is figyelmet fordít.
Fotó: Rombai Péter
Kapcsolódó tartalmak
- Ismét útnak indult a firma taxi a vasútállomásról a Soproni Egyetemre
- Soproni Egyetem: A talaj állapota az aszály elleni védekezés egyik kulcsa
- A Soproni Egyetem aktív- és ökoturizmus képzése gyakorlati tudással készíti fel a szakembereket
- Terra Incognita: drónokkal és távérzékeléssel fedezik fel az ismeretlent a soproni gimnazisták
- Ötven év után újra együtt- emlékek, hagyományok és találkozások az Alma Materben
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- A Soproni Egyetemen a LEGO-ból élmény, az élményből pedig tudás lesz
- Szívügyből tantárgy: az adakozásról is tanulhatnak a Soproni Egyetem hallgatói
- Új élmények, új információk – orientációs nap várta az elsőéveseket a Soproni Egyetemen
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai