Virtuóz zongorakoncerttel zárta második klasszikus hangversenysorozatát a Soproni Egyetem Ligneum Rendezvényháza. Magyar, kazah és kínai művészek játéka bűvölte el a soproni közönséget.
Kortárs darabokat játszott 7 csodálatos tehetségű fiatal művész a Ligneum 100 éves zongoráján. A koncertet a Zeneakadémia kortárs zongora kurzusának vezetője, Borbély László nyitotta meg, aki növendékeivel Debussy, Rahmanyinov, Liszt, Ravel és Kurtág műveit hozta el Sopronba.
„Hagyjuk magunkat befolyásolni a zene által, hallgassuk kortárs füllel” – így hívta izgalmas művészeti utazásra az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktora. Borbély László elmondta, számára a zene tanítása, az előadóművészet egy csodálatos elágazása. A nemzetközi hallgatókból álló osztály a kortárs zeneórákon tanult műveket és érett 20. századi zenéket mutatott be hatalmas sikerrel.
Az évad utolsó estéjén meghirdetésre került a „Természetesen Zene!” fantázianevű zeneakadémiai sorozat harmadik „évfolyamának” műsora is. A Soproni Egyetem és a Zeneakadémia páratlan együttműködéseként ősszel újra izgalmas műsorkínálattal várja a zenebarátokat a Ligneum.
Kapcsolódó tartalmak
- IV. Soproni Egyetemi Nap (SEN 2025) – Fergeteges szemeszternyitó szeptember 5-én!
- Erdészeti Vándorgyűlés 2025 – Elismerés a tudomány szolgálatában
- Terepen bizonyítanak a jövő erdészei – felkészültek a záróvizsgára a Soproni Egyetem hallgatói
- „Az Év Egyeteme” lett a Soproni Egyetem – országos elismerés a sikeres felvételi kampányokért
- Salamander kísérte útjukat - varázslatos valétálás Sopronban
- GYORSHÍR: Az Év Egyeteme a sikeres felvételi kampányok kategóriájában a Soproni Egyetem
- Már elérhető a Soproni Egyetemi Híradó legújabb adása
- Séta a történelem és a természet ölelésében Selmecbányától – Sopronig – „Természetesen Veled”
- Egy kicsit mindenki soproni egyetemista lehet a SopronFesten
- „Fészek” a Soproni Egyetemen – lezárult a tavaszi szemeszter hallgatói rendezvénysorozata