
Elsőéves hallgatók terveztek díszleteket Madách Imre- Az Ember tragédiája című darabjához a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karán. A tervek között jó néhányat találunk, melyet akár azonnal színpadra is lehetne állítani – hangzott el a makettekből berendezett kiállítás megnyitóján. A soproni Esterházy Palota Erdészeti Múzeumban mostantól augusztus végéig bárki belepillanthat, hogyan képzelik el a mai diákok a 164 évvel ezelőtt született mű színpadi világát. A Kreatívipari Intézet hallgatóit erre a munkára Tóth Kázmér, Magyar Ezüst Érdemkereszt díjas díszlettervező készítette fel. Madách Imre műve az emberiség egész történetét, sőt a világmindenséget mutatja be 15 színben.

Ezekhez alkotta meg 14 diák a díszletek teljes színpadi megvalósíthatósági tervét és mindegyiket makett formájában meg is építették. A kiállítást Prof. Dr. Magoss Endre, dékán (Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar) és Prof. Dr. Markó Balázs, intézetigazgató, Kreatívipari Intézet, FMK méltatta.
A kiállítás Sopronban, a Templom utca 4 alatt, a Melinda teremben tekinthető meg egész nyáron.
Kapcsolódó tartalmak
- A lombkoronák alatt - új digitális útikalauz a Kámoni Arborétumhoz
- Közösség, innováció és fenntarthatóság – Megnyitotta új tanévét a Soproni Egyetem
- Robotok, MI és egy új applikáció - A Soproni Egyetem friss témái a II. Science Expon
- Új, modern tanteremmel gazdagodott a Soproni Egyetem
- Veni Sancte a Soproni Egyetem katolikus kollégiumában
- Zöld innovációk és kutatási partnerség: a Soproni Egyetem rektorhelyettese Finnországban tárgyalt
- A Soproni Egyetem és a Katasztrófavédelem közösen lép fel az erdőtüzek megelőzéséért
- Hrabal történetek a Ligneumban
- Két inspiráló kiállítás nyílt a Soproni Egyetemen a Soproni Design Week 10 keretében
- Nemzetközi hallgatói integráció és mobilitás: a Soproni Egyetem az ESN közgyülésén