Marad-e emberi? – A felsőoktatás megújulásáról tanácskoztak a szakemberek

A Soproni Egyetem képviseletében Dr. Beke Márton vett részt a programban, aki „Marad-e emberi? – az MI szerepe a soft és transzverzális készségek fejlesztésében” címmel vezetett ún. „Egy Hajóban Evezünk” szekciót. A beszélgetés a mesterséges intelligencia egyik legizgalmasabb, ugyanakkor legérzékenyebb oktatási kérdését járta körül: vajon az MI lehet-e eszköze a kommunikáció, az empátia, az együttműködés, a kreativitás, az önreflexió vagy a kritikai gondolkodás fejlesztésének, vagy éppen ezek azok a területek, ahol különösen fontos megőrizni az emberi jelenlét elsődlegességét?

A szekció kiindulópontja az a felismerés volt, hogy a generatív technológiák nem egyszerűen új digitális eszközöket jelentenek, hanem átrendezik az oktatási idő, a figyelem és a tanári-hallgatói jelenlét rendszerét. Ha a mesterséges intelligencia bizonyos rutinszerű, standardizálható feladatokat át tud venni, akkor felszabadíthat-e több időt a valóban emberi készségek fejlesztésére? Vagy fennáll a veszélye annak, hogy éppen azt szervezzük ki a technológiának, ami a tanulás legszemélyesebb, legkapcsolatibb része?

A közös gondolkodás során a résztvevők az MI lehetséges szerepeit is vizsgálták: lehet gyakorlótér, visszajelző tükör, reflektív asszisztens vagy időfelszabadító eszköz. Ugyanakkor a beszélgetés nem kerülte meg a kockázatokat sem. Szóba kerültek az MI túlhasználatából fakadó készségvesztés, az akadémiai integritás kérdései, az elfogultság és pontatlanság veszélyei, valamint az a dilemma is, hogy a soft skillek fejlesztése végső soron kapcsolati tanulás: emberi reakciókból, jelenlétből, bizalomból és közös helyzetekből épül.

A Felsőoktatásfejlesztők Fóruma egy fontos szakmai találkozási pont: olyan műhely, ahol az oktatásfejlesztéssel, oktatásszervezéssel, módszertani megújulással és digitális tanulási környezetekkel foglalkozó szakemberek közösen gondolkodhatnak az egyetemek jövőjéről.

A fórum célja nem pusztán az, hogy jó gyakorlatokat mutasson be, hanem hogy élő szakmai párbeszédet teremtsen. A program olyan alkalmakat kínált, ahol a résztvevők nemcsak meghallgatták egymást, hanem kipróbálható eszközökkel, közös kérdésekkel és saját intézményi tapasztalatokkal is dolgoztak. A közös nevező minden esetben az volt: hogyan lehet a felsőoktatást emberközelibbé, támogatóbbá, rugalmasabbá és egyben szakmailag erősebbé tenni.