A soproni Széchenyi István Gimnázium projekthetének egyik partnere a Soproni Egyetem volt. A hagyományos gimis projekthét ezúttal új színt kapott: külső partnerek bevonásával még izgalmasabb és gyakorlatiasabb programok várták a diákokat. A Soproni Egyetem mellett többek között az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft., a Rendőrség és a Városszépítő Egyesület is csatlakozott az eseményhez, hogy az iskolán kívüli világot közelebb hozzák a gimnazistákhoz.
A Soproni Egyetemre érkező 10. osztályosok egy különleges kihívást kaptak: miután megismerkedtek az egyetem karaival és képzéseivel, olyan interaktív programot kellett kidolgozniuk, amely segíti kortársaikat az intézmény felfedezésében.
Hiszen ki tudná jobban, mit szeretnek a középiskolások, mint maguk a diákok?
A gimnazisták végül egy pontgyűjtő csapatjátékot alkottak meg, amely állomásról állomásra vezetve, játékos feladatokon keresztül mutatja be az egyetemet. A résztvevők többek között fafelismerési és Morse-kód olvasási kihívásokkal, Activity-feladatokkal, Szerencsekerékkel és kémiai kísérletekkel is találkozhatnak.
Az ötletes megoldásoknak és a kreatív csapatmunkának köszönhetően egy olyan program született, amely bármely középiskolai osztály számára izgalmas és tanulságos lehet.
Ez az együttműködés tökéletes példája annak, hogy a Soproni Egyetem nemcsak a továbbtanulás előtt álló diákok számára nyitott, hanem aktívan részt vesz a középiskolások inspirálásában is
Kapcsolódó tartalmak
- Néhány lépés, és közelebb kerülsz a Soproni Egyetemhez! Figyelj a határidőre!
- Nagy múltú nemzetközi szervezeteknél inspirálódtak a Soproni Egyetem doktoranduszai Párizsban
- Az élő tudás kertje – különleges hangulatú Botanikus kert a Soproni Egyetemen
- Séta a történelem és a természet ölelésében Selmecbányától – Sopronig – „Természetesen Veled”
- Megérkezett a IV. Soproni Egyetemi Nap after movie
- A Soproni Egyetemmel egyeztetett a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos
- Indul a Köszi! program a Soproni Egyetemen – mondj köszönetet oktatóidnak!
- Akkreditált ESG tanácsadó részismereti képzés – Jelentkezési határidő: 2025. augusztus 15.
- 220 felett....tovább száguld a Soproni Egyetem
- A remény pedagógiája-Prof. Dr. Lükő István könyvbemutatója a Soproni Egyetemen