A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának Kreatívipari Intézete 2025. március 6-án ünnepélyesen megnyitotta a Port-a-Rt Galériát, amely az egyetem "P" épületében kapott helyet, a soproni Erzsébet kert inspiráló környezetében. Az új galéria célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson hazai és nemzetközi kreatívipari szakembereknek, építészeknek és designereknek, miközben szorosan kapcsolódik az egyetemi oktatáshoz és a város kulturális életéhez.
A Port-a-Rt. Galéria első kiállítója Zalavári József professzor – aki nemcsak elismert oktató, hanem aktív alkotóművész is. Művei a képzőművészet és a design határterületét feszegetik: fém reliefjei és szobrai a fény játékán keresztül kelnek életre, bemutatva, hogyan alakulnak az ötletek kész műalkotásokká. A tárlat különös hangsúlyt fektetett az alkotói folyamatok láthatóvá tételére és a művek mögött rejlő kreatív transzformációkra.
A kiállítást Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: "Zalavári József ipari termék- és formatervezőként kezdte pályáját, nevéhez köthető sok emberközpontú alkotás, használati tárgy. Aztán léptéket váltott. Most már a Soproni Egyetem oktatója és nemcsak művészként van jelen, de munkájának értékét a sok átadott tudásban is mérhetjük."
A megnyitót követően Prof. Dr. Molnár László tartott értékelést Zalavári József művészetéről, kiemelve és bemutatva az absztrakt geometrikus művészet, az organikus funkcionalitású szemlélet jellemzőit.
Prof. Dr. Markó Balázs, a Kreatívipari Intézet vezetője megnyitó beszédében elmondta, hogy a galériában megrendezett rendszeres kiállításokról feljegyzéseket helyeznek el az egyetem levéltárában is, ezzel biztosítva, hogy a Soproni Egyetemen zajló aktív alkotó és kreatív törekvések nyomot hagyjanak az intézmény történetében, és évtizedekig megőrzésre kerüljenek.
A kiállítás megtekinthető: 2025. március 30-ig
Helyszín: Port-a-Rt Galéria, 9400 Sopron, Cházár András tér 1.
Finisszázs: 2025. március 24-én 17:00 órától, kötetlen tárlatvezetéssel, amelyen Zalavári József és Uhl Gabriellaművészek várják az érdeklődőket.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Pro Urbe Sopron díjjal tüntették ki dr. Gáspárdy Tibor Zoltánt
- Űrtechnológia és talajkutatás kéz a kézben — Izgalmas előadással nyitott a Nyugdíjas Egyetem
- Felbecsülhetetlen történelmi értékek egy kötetben – egyedülálló album született
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 14. évfolyam, 27. szemeszterére
- A Soproni Egyetem Püspökladányi Arborétumának talajszelvénye lett a 2025-ös év „Világ Talaja”
- Átadták a Kiváló Kutatási Infrastruktúra díjat, a Soproni Egyetem újabb elismerése
- Társaiknak segítenek a tanulásban- Tutor program indul a Soproni Egyetemen
- Prof. Dr. Csesznák Elemér életútja – Tisztelgés a 100. születésnap alkalmából
- „Az Év Agrárembere” – a közönségdíj nyertese a Soproni Egyetem kutatója
- Drónok a vadgazdálkodásban- meghatározó szakmai ismeretek a Soproni Egyetemen