A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara idén tizedik alkalommal rendezi meg a kétnapos Bázisiskolai Szakmai Faipari Versenyt, amelyen tizennégy középiskola diákjai mérik össze tudásukat.
A Soproni Egyetem immár hagyományos, országos versenye évről évre összekapcsolja a faipari középiskolákat és technikumokat az egyetemi szintű képzéssel. Az esemény célja, hogy elősegítse a szakmai utánpótlás-nevelést, és lehetőséget adjon a diákoknak, hogy elméleti és gyakorlati tudásukat is megmutassák.
A nyitónapon a résztvevők megtekinthették azt a lámpatestet, amelynek elkészítése a verseny gyakorlati feladata lesz.
A hivatalos megnyitón prof. dr. Magoss Endre, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar dékánja hangsúlyozta:
„A verseny célkitűzése az elmúlt évtized során mit sem változott, kettős küldetést szolgál. Egyrészt lehetőséget biztosít a középiskolás diákoknak, hogy elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül mérjék össze tudásukat, másrészt a felkészítő tanárok számára szakmai workshopokat szervezünk, ahol megismerkedhetnek a legújabb faipari technológiákkal és fejlesztési irányokkal.”
Hozzátette: az országos verseny a Soproni Egyetem "Faipari oktatás vertikális összehangolása" programjának részeként indult több mint tíz éve, és idén is 14 iskola vesz részt benne – köztük két soproni intézmény.
A Soproni Egyetem rektora, prof. dr. Fábián Attila szerint a megmérettetés a gyakorlati tudás fontosságára irányítja a figyelmet:
„A verseny célja nemcsak az elméleti tudás felmérése, hanem a diákok gyakorlati készségeinek bemutatása. A résztvevők olyan feladatokon keresztül bizonyíthatják rátermettségüket, amelyek valós szakmai kihívásokat tükröznek.”
A rektor kiemelte, hogy a rendezvénynek az egyetem jövője szempontjából is nagy jelentősége van:
„Számítunk arra, hogy a versenyen szereplő diákok közül sokan később intézményünk hallgatói lesznek. Célunk, hogy a faipar ismét megbecsült, erős ágazattá váljon a hazai gazdaságban, ehhez pedig jól képzett, elméletben és gyakorlatban is felkészült szakemberekre van szükség.”
A városvezetés részéről Farkas Ciprián, Sopron polgármestere köszöntötte a versenyzőket és felkészítőiket:
„Immár tizedik alkalommal ad otthont Sopron a bázisiskolai faipari versenynek. Fontos, hogy a Soproni Egyetem képzéseit minél szélesebb körben megismertessük, különösen a faipari középiskolák diákjai körében. Ezek az események nemcsak a szakmai fejlődést segítik, hanem inspirációt is adnak a fiataloknak, hogy a későbbiekben egyetemünket válasszák.”
A megnyitót követően a csapatok megkapták az elméleti feladatokat, a verseny második napján pedig gyakorlati tudásukról adnak majd számot. A diákoknak ezúttal világítótest vagy lámpaház elkészítésében kell jeleskedniük, bizonyítva szakmai rátermettségüket.
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem a 95 éve született botanikus emléke előtt tisztelgett
- A Soproni Egyetem is együtt mozdul az Európai Sporthéten
- Sopron a bombázások árnyékában – a Soproni Egyetem nyugdíjasegyetemén
- „Az ESG nem trend, hanem jövőkép” – a Soproni Egyetem ESG-képzései
- Páratlan, művészi kivitelű vadászati album mutatkozik be adventben a Soproni Egyetemen
- Szívvel tanulni, szívvel adni- Soproni hallgató ragyogott a Stipendium Hungaricum gáláján
- Az erdővédelem nagy „évjárata” - emlékkonferencia Sárváron
- Évforduló – Fejlődés, Lendület, Összetartozás
- A Soproni Egyetem közgazdaságtudományi kara ismét a gazdasági gondolkodás központja lett
- A Soproni Egyetem és a Győri Ipartörténeti Alapítvány közös projektje: újjászületik a burcsella