Hétszáz főnél többen jelölték meg első helyen a Soproni Egyetem képzéseit a 2023-as általános felvételi eljárás keretében, a tavalyi évhez képest. A jelentkezők számának tekintetében ez kiemelkedő 85%-os növekedést jelent.
A Soproni Egyetem büszke arra, hogy a nyilvánosságra hozott felsőoktatási jelentkezési adatok alapján a hazai 21 modellváltó egyetem közül a jelentkezők számának ilyen arányú növekedését elemezve az intézmény a második helyen áll. Ez az adat azt is jelzi, hogy az egyetem az ország egyik legvonzóbb oktatási intézménye. Jól látszik, hogy a felvételizők a felvételi eljárás első szakasza során is felismerték az intézmény magas színvonalú oktatási programjait, zöld törekvéseit, hallgatóbarát szolgáltatásait, amelyek a lehető legmegfelelőbb feltételeket és támogatást biztosítják tanulmányaik elvégzéséhez.
„A Soproni Egyetem fiatalodik! A modern egyetem nem csak oktatásról, kutatásról, szól, hanem élményekről, közösségről, biztonságról és a családról. Ezeket a Soproni Egyetem mind szeretné a hallgatóinak nyújtani” – mondta el Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora.
Az idei felvételi eljárás eddigi szakasza alapján megállapítható, hogy a Soproni Egyetemen idén a pedagógiai képzések voltak a legnépszerűbbek.
Az első helyen megjelölt szakok népszerűségi listáját a Soproni Egyetemen az óvodapedagógus szak vezeti, ezt követi a csecsemő és kisgyermeknevelő, majd a gyógypedagógiai. A megnövekedett érdeklődés tovább erősíti a Soproni Egyetem régióban betöltött pedagógusképző központi szerepét.
Örömteli, hogy a Soproni Egyetem unikális képzései idén is tovább erősödtek. A folyamatos gyakorlatközpontú tanterv és eszközfejlesztéseknek köszönhetően 38%-os növekedést mutat a jelentkezők száma az Erdőmérnöki Karon. A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar műszaki képzések területén 47%-os növekedéssel büszkélkedhet. A gazdaságtudományi képzések iránti megnövekedett érdeklődés pedig 43%-os jelentkezői számnövekedést eredményezett az első helyes jelentkezések terén.
Jelentős érdeklődés övezte az újonnan induló szakokat. Például a szakoktató vagy az aktív sportolóknak is nagy lehetőségeket nyújtó sportszervező képzést is.
Az idei megnövekedett jelentkezői szám miatt az intézmény kiemelt figyelmet fordít a felvehető hallgatók számának megtervezésére, figyelembe véve az intézményi és képzési kapacitást, valamint a finanszírozási szerződésben vállalt létszámokat.
Kapcsolódó tartalmak
- Sikerrel indult a „Casual Connecting” rendezvénysorozat
- Faritkaságok és ritka szép fák a "Sétálj a kertben" programsorozaton
- Természetesen Zene! – Útnak indult a Soproni Egyetem és a Zeneakadémia közös hangversenysorozata
- A Soproni Egyetem hallgatóinak belsőépítészeti munkáiból nyílt kiállítás Szombathelyen
- Ha Selmec hív, mi ott leszünk!
- Edzésben a SMAFC Brazil Jiu-Jitsu szakosztálya
- Emlékezés a kommunista diktatúrák áldozataira
- Tekerj velünk Selmecig!
- A negyedik sorozattal folytatódik a Soproni Egyetemi Almanach
- TOXIKOMA az NFI Filmklubban