
Oktatás, kutatás, nemzetköziesítés- a Soproni Egyetem küldetéséről, a következő öt év meghatározó feladatairól tanácskoztak a Soproni Egyetem vezetői, kutatói és a meghívott szakmai szervezetek képviselői. A felsőoktatási intézményben első alkalommal mutatták be a Kutatási Stratégiát, mely meghatározza a megújult egyetem jövőjét.
„A kutatóegyetemmé válás útján” – ez a mottó szerepel a Soproni Egyetem Kutatási stratégiájának összefoglalójában. A karok és szervezeti egységek munkájával létrejött dokumentumban az intézmény kutatási potenciáljának fejlesztését és optimalizálását tűzte ki célul.
„Az erdész köztudottan nem öt évre lát előre, hanem jóval tovább. Ezért az a cél, hogy a Soproni Egyetem Kutatási Stratégiája maga mögött tudhassa az intézményhez kötődő szakmaterületek segítségét és együtt formálhassuk az Egyetem jövőjét” -emelte ki beszédében Prof. Dr. Fábián Attila rektor.

A társadalmasítási egyeztetésen többek között az Agrárminisztérium, a MEGOSZ, a FAGOSZ, a FABUNIO szakemberei és erdőgazdaságok képviselői is részt vettek. A Soproni Egyetemre látogatott ez alkalomból az ELTE Tanítóképző Kar dékánja is.
„Nincs még egy olyan egyetem a világon, ahol így megvalósul az erdőmérnöki, faipari, közgazdasági és pedagógiai kutatások integrálása, mint a Soproni Egyetemen.” - emelte ki beszédében Prof. Dr. Lakatos Ferenc. A Soproni Egyetem rektorhelyettese elmondta a Kutatási Stratégia pillérei: a fenntarthatóság, az interdiszciplinaritás -vagyis a karok közötti együttműködés- és a nemzetközi kapcsolatok.
Az egyetem prioritásai között szerepel a kutatási eredmények minél szélesebb körű hasznosítása, az ipari partnerekkel való szorosabb együttműködés, valamint a fiatal kutatók és PhD-hallgatók tudományos karrierjének támogatása. A Soproni Egyetem Kutatási Stratégiájában is lefekteti és munkájával is megerősíti, hogy különös figyelmet fordítva a fenntartható erdőgazdálkodásra, a multifunkcionális erdőkre, a faipari innovációra, a közgazdaság fejlődésére, a pedagógiai kutatásokra és a komplex tudományos megközelítésekre.
Kapcsolódó tartalmak
- 1538 új fával gazdagodott a Soproni Egyetem emlékerdeje
- Szenzációs TikTok-videóval robbant be a IV. Soproni Egyetemi Nap
- A Soproni Egyetem ad otthont az Erős Emberek Európa Kupájának
- Három évtized a faipari kutatás és oktatás szolgálatában
- Százéves soproni meteorológiai észlelés – múlt, tudomány, folytonosság
- Új kezdet és nemzetközi kapcsolódások – Freshmen’s Day a Soproni Egyetemen
- 17.Országos Múzeumpedagógiai konferencia a Soproni Egyetemen
- Sopronban csapnak össze a faipar reménységei: jubileumi szakmai verseny a Soproni Egyetemen
- Felhívás nemzetközi hallgatók mentorálására
- A Soproni Egyetem és a Győri Ipartörténeti Alapítvány közös projektje: újjászületik a burcsella