
Meghaladta a 3,5 millió forintot a selmecbányai tűzvészben megrongálódott tudománytörténeti emlékek helyreállítására beérkezett adományok összege. A Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem a Selmeci Akadémia utódintézményeiként közösen indítottak gyűjtést.
Az 1735-ben alapított Selmeci Akadémia utódintézményei támogatásukkal az európai bányászati és kohászati kultúra megteremtésében megkerülhetetlen jelentőségű szellemi értékek megőrzéséhez kívánnak hozzájárulni.
Mint emlékezetes: tűz pusztított Selmecbánya történelmi belvárosában 2023. március 18-án. Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő területet érintő tűzvészben jelentős károkat szenvedett a Szerelembank, a Fritz-ház, a Hellenbach-ház és a Bányászati Múzeum, a 15. században épült Berggerichte (Bányabíróság) épülete, amely a bányászati képzés egykori dokumentumai mellett annak az ásványtani kiállításnak is otthont adott, amelynek egyes darabjai még a Selmeci Akadémia tulajdonát képezték.
A Miskolci Egyetem rektora, Prof. Dr. Horváth Zita és a Soproni Egyetem rektora, Prof. Dr. Fábián Attila az adománygyűjtés elindításakor elmondták: fontosnak tartják, hogy az európai tudománytörténetnek ezek az emlékei az utókor számára megőrizhetőek maradjanak.
Az adományokat továbbra is a Miskolci Egyetem számlaszámán fogadják: 10102718-51382100-07005002
Közlemény rovatban kérik feltüntetni: Selmeci adomány
Kapcsolódó tartalmak
- Természetesen Veled Podcast 17. adás: beszélgetés Prof. Dr. Czimber Kornéllal
- Világkörüli utazás angolórán a Soproni Egyetem hallgatóival
- A gyermekközpontú óvodai nevelés jövőjéről tanácskoztak a Soproni Egyetemen
- A Soproni Egyetem Botanikus kertjében az agancsoké és a családoké volt a főszerep
- A Soproni Egyetem a karbonkreditekben rejlő lehetőségeket vizsgálta
- A Soproni Egyetem drónfejlesztési projektje új lehetőségeket nyit a határmegfigyelésben
- Ásónyomnyi titkok a föld alatt – a Soproni Egyetemre érkeznek a talaj szakértői
- A Soproni Egyetem bAlekhete, ahol az első egyetemi barátságok kezdődnek
- Sopron lesz az erdésztársadalom fővárosa 2027-ben
- Két ünnepi eseményre várja október 23-án az egyetemi polgárokat a Soproni Egyetem