Május 15–16. között Sárvár városa adott otthont az Országos Erdészeti Egyesület 155. Vándorgyűlésének, amely a hazai erdészeti szakma egyik legfontosabb éves találkozója. A kétnapos esemény szakmai fórum és kiváló lehetőség a közösségépítésre és tapasztalatcserére. A Vándorgyűlésen részt vett Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora, illetve az Erdőmérnöki Kar képviselői és hallgatói. A programok között szakmai előadások, terepi bemutatók, valamint az Év Erdésze Verseny országos döntője is szerepelt. A 2025-ös Vándorgyűlés keretében került sor a Vadas Jenő Emlékérem átadására, amelyet idén Dr. Somogyi Norbert, a párizsi magyar nagykövetség mezőgazdasági, tudományos és technológiai attaséja vehetett át. A díjat a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatója, Dr. Borovics Attila adta át.
Dr. Somogyi Norbert a magyar-francia, valamint a marokkói, algériai és tunéziai erdészeti együttműködések megteremtésében és ápolásában szerzett elévülhetetlen érdemeket, és kiemelkedően hozzájárult a hazai erdészeti kutatások nemzetközi elismertségének növeléséhez. A díj átadásával az ERTI vezetője megköszönte az attasé tudománydiplomáciai tevékenységét és tiszteletbeli erdésszé fogadta Somogyi Norbertet.
Kapcsolódó tartalmak
- Veni Sancte a Soproni Egyetem katolikus kollégiumában
- Fenntarthatóság két keréken – új kerékpárok a Soproni Egyetem dolgozóinak
- A Soproni Egyetem hallgatója, Paulics Laura Berán Lajos- díjat nyert
- Nagy múltú nemzetközi szervezeteknél inspirálódtak a Soproni Egyetem doktoranduszai Párizsban
- Évindító fesztivál, ami már most teltházat ígér: fogynak a jegyek a IV. Soproni Egyetemi Napra!
- Turizmus újratöltve - Egyedülálló képzés a Soproni Egyetemen
- Őzgidák nyomában – A Soproni Egyetem dróntechnológiával védi a vadállományt
- Értékteremtés és hagyomány – Tanévzáró ünnepség a Soproni Egyetemen
- Emlékdiploma-átadó ünnepségek a Soproni Egyetemen
- Soproni Egyetemi Hírösszefoglaló – Tanévnyitótól az Egyetemi Napig