Egyetemi Hírek
Vasárnap újra benépesült a Vasútállomás és a Soproni Egyetem környéke, hiszen megérkeztek az elsőéves hallgatók az intézmény balekhetére és gólyatáborára.

A hétvégén veszi kezdetét a Soproni Egyetem hagyományos balekhete és gólyatábora. 2024. augusztus 25-én vasárnap folyamatosan érkeznek a Soproni Vasútállomásra az idén rekordszámban felvett elsőévesek, akik a hagyományos szekérhúzással indítják meg a balekhetet.

Szent István ünnepe mindig a keresztény hit, a hagyomány és a kultúra ünnepe, azé a hármas egységé, amely a magyarság összetartozásának és megmaradásának fundamentuma - mondta Nagy István agrárminiszter az államalapítás ünnepe alkalmából tartott állami kitüntetések és szakmai elismerések átadóján.

Kötelező testnevelés órák, a hallgatóknak szeptember elején szervezett sportnap, a hallgatók és munkatársak számára kínált számtalan sportolási lehetőség – csak néhány példa, hogyan kapcsolódik össze a Soproni Egyetem és a SMAFC tevékenysége. A város ideális elhelyezkedése, a természeti környezet és a sportegyesületben zajló szervezett munka eredménye az is, hogy a Soproni Egyetem sportszervező illetve rekreáció és életmód alapszakokkal bővítette képzéseit.

Környezetről, vízről, klímáról. Áder János és vendége Dr. Czimber Kornél, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánhelyettese beszélget a fenntartható fejlődés, klímaváltozás, vízválság aktuális kérdéseiről.

Első hazai tétmeccsén a Soproni Egyetem női labdarúgócsapata, kupamérkőzésen fogadta a bajnokság stabil résztvevőjének számító, jó erőkből álló FC Ajka Női labdarúgócsapatát.
Tolvaj járt az épületben! – áll a soproni Templom utca egyik műemlék házának bejáratánál. Megijedni azonban nem kell, ez csak az Esterházy Palota Erdészeti Múzeum új nyári gyermekprogramjának felhívása. A nyomozós játék közben a családok végig járhatják a középkori épület minden zeg-zugát, így lesz a múzeumlátogatásból izgalmas időtöltés a legkisebbek számára is.

Sikerrel zárult Soproni Egyetem első alkalommal megrendezett nyári tábora, amelyet az intézmény dolgozói és hallgatói gyermekeinek szerveztek. Az egyhetes, élménydús program egyik célja volt, hogy a jövőben az újonnan kidolgozott és kipróbált ötletekkel, játékokkal már a városban élő kisgyermekeket is fogadni tudják a nyári szünet napjaiban.

A Soproni Egyetem továbbra is az ország egyik legvonzóbb, vidéki felsőoktatási intézménye. Népszerűségét bizonyítja, hogy még a tavalyi rekord felvételi eredményt is túlszárnyalta az intézmény. A 2024 szeptemberében induló tanévre 1233-an nyertek felvételt.

Közösen indít mesterfokozatot nyújtó osztatlan gyógytestnevelő tanár és tanító alapképzési szakot az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Soproni Egyetem – erről írt alá megállapodást a két intézmény rektora július 23-án Egerben.

A Soproni Egyetem Botanikus Kertjében modern növényjelölő táblák kerültek kihelyezésre a tudományos ismeretterjesztés és a látogatói élmény elősegítése érdekében. Az új, informatív táblák célja, hogy a kert látogatói, beleértve az egyetemi hallgatókat, diákokat, szakembereket és turistákat, egyszerűen hozzáférhessenek a kertben található növények részletes információihoz.