
Május 8-án Nemzetközi Wellbeing napon vehettek részt a Soproni Egyetem nemzetközi hallgatói.
Az eseményen a szervezők, Stummerné Nagy Ágnes, a Hallgatói Támogató Szolgálat szakmai vezetője és Szaniszló Erzsébet, a Külügyi csoport hallgatói jóllétért felelős nemzetközi koordinátora köszöntötték a vendégeket.
A tartalmas programon Mag. Dr. Cataldo-Schwarzl Lena, a Bécsi Pedagógiai Intézet munkatársa tartott inspiráló beszédet a rezilienciáról, a mentális egészség egyik fontos alappiléréről. Ezt követően interaktív workshopot moderált a bécsi előadó, amin kiscsoportos foglalkozáson vitathatták meg a résztvevők, milyen kihívásokkal kell szembenézniük nemzetközi hallgatóként és hogyan tudják fejleszteni a lelki ellenállóképességüket.

A program további részében Tarnenko Alina balettművész és jógaoktató tanított meg stresszkezelő légzéstechnikákat, majd Olha Maleshka Phd hallgatónk mutatott be egy rövid zongoradarabot, hangsúlyozva a művészet pozitív hatását a lelki jóllétünkre.
A Magyar Fagylalt Napja apropójából egy közös fagylaltozással ért véget az esemény.
Egy hallgatói vélemény a programról: „A tavaszi szemeszterrel véget ér az Erasmus pályázatom. Eddig nagyon vártam, hogy hazatérhessek Törökországba, de most úgy érzem, hiányozni fog ez a közösség, és jó lenne maradni még!”.
Kapcsolódó tartalmak
- Soproni Egyetemi Hírösszefoglaló – Tanévnyitótól az Egyetemi Napig
- Szenzációs TikTok-videóval robbant be a IV. Soproni Egyetemi Nap
- Nyílt Nap a Soproni Egyetemen – fedezd fel a zöld jövőt december 10-én!
- A Soproni Egyetem is bemutatkozik az OMÉK 2025-ön
- Meghívó az 1956-os ünnepi megemlékezésre
- Néma főhajtással emlékeztek 1956 hőseire a Soproni Egyetemen
- Ősbemutató a Soproni Egyetemen: felhangzott a Sound of Earth
- A természet nyelvén szól a tudás: nemzetközi elismerés a Soproni Egyetemnek
- Szakmai tudás és kreatív erő: a Soproni Egyetem a Forest Europe stockholmi színpadán
- Ősbemutató a Soproni Egyetemen: megszólal a Sound of Earth