Egy könyv, amely hidat épít múlt és jelen között

A könyvbemutatót dr. habil. Varga László nyitotta meg, aki nemcsak dékánként, hanem a szerző egykori tanáraként is felszólalt. Beszédében olyan személyes gondolatokat osztott meg, amelyek különleges alapot adtak az ünnepi alkalomnak: - A tanári hivatás egyik legszebb – és talán legnehezebb – oldala, hogy sokszor csak évekkel később látjuk meg, mi lesz abból a fiatalból, aki egykor előttünk ült. Dórát volt szerencsém végigkísérni ezen az úton. Láttam hallgatóként, láttam pályakezdőként, és ma már kollégaként áll itt mellettünk. Ez ritka ajándék – mondta.

Prof. dr. Kéri Katalin a szerző támogató mentora, egyben a Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet igazgatója, átfogó és meghitt hangú köszöntőben idézte fel azokat az éveket, amikor a fiatal kutatóval közösen járta végig a tudományos munka állomásait.

„Kevés hallgató választ olyan kutatói utat, amely ennyi türelmet, alaposságot és szívós kitartást követel. Dóra azonban egyik határpontnál sem torpant meg. Ha kellett, órákat ült a levéltárban, ha kellett, hatalmas adatbázisokkal dolgozott, de közben a lényeg sosem veszett el. Az, hogy megértse azokat az embereket, akik ennek a korszaknak a szakmai világát alakították.”

Méltatásában hangsúlyozta, hogy Németh Dóra Katalin munkáját egyszerre jellemzi történészi precizitás és pedagógiai érzékenység: „Az eredményei már most azt mutatják, olyan kutatót tisztelhetünk benne, aki egyszerre ismeri a múltat és érti a jelen szakmai mozgásait. Ez a kettő együtt adja meg ennek a könyvnek a valódi súlyát.”

De vajon hogyan jött létre a könyv? Mi inspirálta a fiatal oktatót, hogy éppen ezzel a korszakkal foglalkozzon? Hogyan formálódott meg benne az a kutatói érdeklődés, amely végül a könyv létrejöttéhez vezetett?

"A mesterszakos éveim óta foglalkoztatott a neveléstörténet. Amikor 2019-ben elkezdtem dolgozni a karon, egy gyakorlati csoport vezetését is megkaptam. Ez nagyon fontos tapasztalat volt. Egyszerre láttam a jelen kihívásait és azt, mennyire fontos a múlt megértése ahhoz, hogy jól dolgozhassunk a hallgatóinkkal."

A hatvanas évek óvóképzését azért választotta kutatása középpontjába, mert – ahogy fogalmazott – „ez az időszak egyfajta fordulópont. Ekkor válik a képzés felsőfokúvá, és ekkor alakul ki az a rendszer, amelyből máig sok elem tovább él. Engem az érdekelt, hogy ebben a kettős közegben – szakmai megújulás és ideológiai elvárások között – hogyan dolgoztak a képzés szereplői.”

A kutatási folyamat sokrétű volt: levéltári iratok, korabeli tantervek, feljegyzések, naplók és visszaemlékezések szövik át a monográfiát.

„Fontos volt számomra, hogy ne csak az intézményi struktúrát mutassam meg. A könyv szereplői valódi emberek, tanárok, óvónők, hallgatók és az ő történeteiken keresztül válik élővé a korszak. Azt gondolom az óvópedagógusok voltak a kapocs az elmélet és a mindennapok között. Akkor is, és most

A saját oktatói tapasztalatom miatt különösen fontosnak éreztem, hogy méltó helyet kapjanak a könyvben, hiszen a hallgatók szakmai szocializációjában pótolhatatlan szerepük van.”

A monográfia tehát a történeti kutatás mellett a mai képzés számára is iránymutató munka. Feltárja, hogyan formálódott az óvodapedagógus-képzés több mint fél évszázada, és rámutat azokra a módszerekre, szemléletekre és szakmai erőforrásokra, amelyek ma is meghatározzák a pedagógusok felkészítését. Talán éppen ezért, egy hiánypótló szakkönyv született.