
Egyszer volt, hol nem volt… volt egyszer egy Látogatóközpont a soproni Botanikus kert mélyén, a fák ölelésében. Egy ideig „láthatatlan” volt a ház, azután lássatok csudát: néhány tavasszal ezelőtt az emeletén egy igazi Fészek született: egy olyan hely, ahol a jó ötletek „befészkelhetik” magukat, ahol a kezdeményezések otthonra lelnek és növekedhetnek…
Fischer Erika régóta dédelgetett álma valósulhatott meg a Fészekben: meseszép mézeskalács figuráiból igazi mesék elevenednek meg a Soproni Egyetem Rendezvényházának emeletén. Erika évek óta közreműködője a Ligneum és a Botanikus kert családi programjainak, tartott foglalkozást és kézműves workshopot az Egyetem hazai és külföldi hallgatóinak is. Maga is tanult sok tanfolyamon, elvégzett cukrászati és cukormintázó mesterkurzusokat – és „kisütötte”, hogy a gyerek örömére kedvenc meséit és történeteit elkészíti mézeskalácsból. 20 ilyen kis történet látható most a Fészekben: többek között a Fertő tó születésének legendája, a Tökhintó története, Sün Balázs vagy a Három pillangó meséje…

Május 20-a Méhek világnapja fontos téma a Soproni Egyetemen is, hiszen a méhek nemcsak a beporzásban és a mindenkori termésátlagokban mérhetők, hanem az egészséges erdők számára is nélkülözhetetlen ez a sokszínű rovarállomány. A GreenBEE fantázianevű project a kifejezetten azt vizsgálja, hogy a környezeti hatások miként érhetők tetten a pollenek, illetve a az adott területről gyűjtött mézek összetevőiben. Minderről szívesen mesélnek az édes-mézesek mellett előzetes regisztráció után a gyerekcsoportoknak is. A megnyitón az alkotó Fischer Erika mesélt a gyerekeknek, Dr. Rétfalvi Tamás egyetemi docens pedig arról beszélt, milyen kitüntetett szerepe van az élet körforgásában a pollengyűjtő rovaroknak.
Az illatos és édes kiállítás június 8-ig szabadon látogatható 9:00-17:00 között a Ligneumban, vagyis Gyereknap környékén és a SopronFest hetében is láthatóak a mézes csodák – kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az óvodás és iskolás csoportok a ligneum@uni-sopron.hu címen jelentkezhetnek, hogy mindenki odaférjen az kis mézes csodákhoz.
Kapcsolódó tartalmak
- Egyedülálló meteorológiai örökség a Soproni Egyetem Botanikus kertjében
- Ágfalva hőseire emlékeztek a Soproni Egyetemen
- Soproni egyetemi kötet az „Év Könyve 2025” díj jelöltjei között
- Soproni Egyetemi Híradó 2025 október
- Nyílt Nap a Soproni Egyetemen – fedezd fel a zöld jövőt december 10-én!
- Magyarország Zöld Egyeteme - A Soproni Egyetem rektora újabb öt évre Prof. Dr. Fábián Attila
- Meggyújtották az első adventi gyertyát a Soproni Egyetemen
- Két inspiráló kiállítás nyílt a Soproni Egyetemen a Soproni Design Week 10 keretében
- Csapody István-emlékülés a Soproni Egyetemen
- Meghívó az 1956-os ünnepi megemlékezésre