
A Soproni Egyetem Hallgatói Támogató Szolgálatának támogatásával, az Egyetem kortárs segítőinek szervezésében került megrendezésre 2023.07.01-02-án a Budapesti Corvinus Egyetem, mint mentor egyetem, és a SOE kortárs segítőinek találkozója Sopronban.
A Budapesti Corvinus Egyetem Napközijét képviselő kortárs segítőket már a vasútállomáson fogadták a soproni hallgatók.
A két napos rendezvény bográcsolással kezdődött, majd a program részeként a szakmai kompetenciák feltérképezése, a közösségépítés és jó gyakorlatok megosztása mellett, a budapesti hallgatók betekintést nyertek a soproni diákéletbe. A Botanikus Kertben történt közös séta után a szakmai beszélgetéseknek a Ligneum, majd másnap az Erdészeti Múzeum adott helyet. A hallgatók a kölcsönös megajándékozás mellett magukkal vihették egy emlékezetes, élményekben gazdag találkozás életre szóló ajándékait.
Stummerné Nagy Ágnes
HTSZ szakmai vezető
Nagyon örültem, hogy jöttek a "napközisek", izgatottan vártam már ezt a hétvégét! 6-an is el tudtak jönni, és nagyon jó érzés, hogy szívesen szánták erre a hétvégéjüket. Négyükkel már mint ismerősökkel találkoztam a múltkori látogatásunknak köszönhetően, nagyon feltöltött az ismerkedés, és a beszélgetés. Szuper volt, hogy a közös időtöltés mellett volt lehetőségünk a kortárs segítésről és annak jövőjéről is diskurálni, múltkor is és most is nagy hatással voltak rám az ő meglátásaik és a működésük. Úgy érzem, - és örömmel hallottam tőlük is-, hogy ennek a találkozásnak még folytatódnia kell.
Khirani Rea Zina
Soproni Egyetem kortárs segítő
Kapcsolódó tartalmak
- Csóka Péter a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának új elnöke
- Előkelő helyen a Soproni Egyetem a RUR 2026 listáján
- Soproni Egyetem: A talaj állapota az aszály elleni védekezés egyik kulcsa
- Hidat épít a Kárpát-medencei magyar pedagógusok között a Soproni Egyetem
- Chill zóna, magasles és életre szóló emlékek – a Soproni Egyetem standja a SopronFesten
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Ismét útnak indult a firma taxi a vasútállomásról a Soproni Egyetemre
- Pótfelvételi a Soproni Egyetemen, 171 új hallgató nyert felvételt
- Fokozott tűzveszély a Botanikus Kert területén
- Kulturális est a Soproni Egyetem Esterházy Palota Erdészeti Múzeumában