
A hagyományokhoz hűen az ünnepség az 56-os emléktábla koszorúzásával kezdődött, majd a botanikus kertben álló 1956-os emlékműnél tartott megemlékezéssel tisztelgett az intézmény a forradalom hősei és a soproni eseményekben tevékenyen részt vállaló egykori hallgatói előtt.

A himnusz eléneklését követően Salamon Szabolcs, az Erdőmérnöki Kar valétaelnöke mondott ünnepi beszédet amelyben kiemelte: "Sopronban vér nélkül győzött a forradalom, hangzik a híres mondás. Vér nélkül, de nem áldozat nélkül. Mindazok, akik részt vettek az eseményekben, kockáztatták életüket, álmaikat, jövőjüket. Tették mindezt azért, mert a szívük ezt diktálta."
A 20. századi magyar líra egyik legnagyobb versét, Pilinszky János, Apokrif című költeményét Dr. Bende Attila mondta el.

Prof. dr. Jánoska Ferenc, az Erdőmérnöki Kar Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézet intézetigazgatója ünnepi beszédében felidézte, hogy Sopron és benne az Alma Mater nagyon speciális történelemmel rendelkezik. „Kiterjesztett történelmünk van, ami nem adatott meg más városoknak vagy más felsőoktatási intézménynek. Egyrészt itt van az első világháború és az erről szóló emléktáblánk az ágfalvi csata hőseivel. 1956-ban pedig a mi történetünk nem ér véget november 4. gyásznapjával, hiszen az exodusz miatt hosszú évtizedekre elszakadnak tőlünk testvéreink.”
Az ünnepi megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték koszorúikat az emlékműnél, majd a Szózat eléneklését követően az emlékezés mécsesei is felgyúltak.
Kapcsolódó tartalmak
- Rangos állami kitüntetést kapott a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánhelyettese
- Mit mesélne egy hársfa, amely évszázadok történeteinek volt tanúja?
- Csóka Péter a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának új elnöke
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Prof. Dr. Faragó Sándort az MTA Agrártudományok Osztályának alelnökévé választották
- Egyre erősebb a Soproni Egyetem alumni közössége – Te már csatlakoztál?
- Új múzeumpedagógiai játék indul az Erdészeti Múzeumban
- Soproni Egyetem: együttműködési megállapodás az okleveles faipari technikusi képzés fejlesztéséért