A Soproni Egyetem aktív résztvevője lesz az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításnak és Vásárnak (OMÉK), amelyet 2025. szeptember 18–20. között rendeznek meg a HUNGEXPO területén Budapesten. Az egyetem célja, hogy a rendezvényen bemutassa széles képzési portfólióját, a fenntarthatóságot szolgáló kutatásait, valamint az agrárium és az erdőgazdálkodás jövője szempontjából meghatározó üzeneteit.
Az Agrárminisztérium Erdészeti standján (HUNGEXPO - A pavilon 203 B) saját információs pulttal jelenik meg az intézmény, ahol az érdeklődők első kézből kaphatnak tájékoztatást a Soproni Egyetem képzéseiről, kutatási eredményeiről és a fenntarthatósági törekvésekhez kapcsolódó kezdeményezéseiről. Oktatók, kutatók, hallgatók is jelen lesznek a standon, akiktől bárki kérdezhet a szakmai vásár napjaiban. Emellett három szakmai rendezvény is az egyetem szervezésében valósul meg:
- Szeptember 18. (csütörtök): Erdészeti Klímadaptációs Fórum – szakmapolitikai konferencia (ZÁRTKÖRŰ) – A rendezvény fő támái a javasolt cselekvéseket járják körül az erdők éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodása érdekében.
- Szeptember 19. (péntek): „Mezővédő erdősávok – a természetes védelem megvalósítói” konferencia - Fókuszban a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok és a klímavédelem gazdasági aspektusai. Minden érdeklődő számára nyitott program a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének szervezésében.
- Szeptember 20. (szombat): Erdei melléktermékek hasznosítási kérdései és lehetőségei – kerekasztal-beszélgetés
A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának szakmai programja, amely az erdei gyümölcstermesztés és feldolgozás, a szarvasgomba-hasznosítás és a méz szerepének aktuális kérdéseit járja körül. Minden érdeklődő számára nyitott program.
A konferenciák és kerekasztalbeszélgetések helyszíne a HUNGEXPO, E pavilonja, 106-108-as terem. Az időpont mindhárom napon: 11:00–13:00
Hétvégén a Benedek Elek Pedagógiai Kar „Fa-móka” néven kreatív játszóházzal mutatkozik be az OMÉK 2025 rendezvényen. Ezzel a kezdeményezéssel az élménypedagógia, a kreatív tanulás és a természetközeli szemlélet fontosságát képviseli az egyetem. A „Fa-móka” játszóház lehetőséget nyújt arra, hogy a legkisebbek és családjaik játékos formában tapasztalják meg a fa mint természetes alapanyag pedagógiai és nevelési értékét. (A pavilon 203 B)
Az OMÉK keretében a Soproni Egyetem kiemelt figyelmet fordít arra, hogy bemutassa: az erdészeti, faipari, gazdasági- és pedagógusképzések szoros együttműködésben járulnak hozzá a fenntartható jövő alakításához, és hogy a soproni tudományos és oktatási közösség elkötelezett a zöld átállás és a vidéki innováció támogatása mellett.

Kapcsolódó tartalmak
- Ünnepi diplomaátadók a Soproni Egyetemen
- Krízishelyzet, marketingmágia és SopronFest-jegyek: a Soproni Egyetemen a jövő cápái
- Jubileumi faültetés a Soproni Egyetemen: Harmincéves az Év fája mozgalom
- Támogassa adója 1%-val a Soproni Egyetemet!
- Negyven éve az európai erdők szolgálatában - ICP Forest nemzetközi találkozó a Soproni Egyetemen
- Rekordszámú jelentkezés: Töretlen a Stipendium Hungaricum népszerűsége a Soproni Egyetemen
- Cambridge-től az „ötórai teáig”- Lendületben a nyelvtanulás a Soproni Egyetemen
- Budai Ilona Népdaléneklési Találkozó a Soproni Egyetemen
- Akkreditált ESG tanácsadó részismereti képzés – Jelentkezési határidő: 2026. január 15.
- Digitális pajzs az erdőknek: Tűzszimulátort fejlesztett a Soproni Egyetem