A soproni népszavazás századik évfordulóján, 2021-ben indult el a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közös faültetési programja. A kezdeményezés célja, hogy a Soproni Egyetem Hűségerdejében, a soproni hegyvidéken, minden évben annyi facsemetét ültessenek el, ahány új diák kezdi meg tanulmányait az egyetemen.
Idén ősszel újabb rekord született. 1538 elsőéves választotta a Soproni Egyetem képzéseit, így ugyanennyi fiatal fa kerülhetett földbe a Hűségerdőben.
A november 11-én tartott eseményen reggel az Erdőmérnöki, valamint a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar hallgatói, később pedig a Közgazdaságtudományi és a Pedagógiai Kar diákjai fogtak ásót, hogy elültessék saját fájukat.
A résztvevőket prof. dr. Lakatos Ferenc, az egyetem kutatási és külügyi rektorhelyettese köszöntötte. Elmondta, hogy az emlékerdő gondolata a népszavazás centenáriumán született: „Akkor döntöttünk úgy, hogy az 1921-es események emlékére létrehozunk egy erdőt, ahol minden beiratkozó hallgató elültet egy fát, ezzel is kifejezve bizalmát a jövőben.”
Hozzátette: „Ez már az ötödik alkalom, hogy a karok hallgatói közösen ültetik el fáikat. Néhány év múlva egy nagy, összefüggő emlékpark alakul ki, amelyhez minden diák személyesen kötődik majd. Évek múlva családjukkal visszatérve láthatják, mekkorára nőtt az, amit együtt kezdtek el.”
Lakatos Ferenc Széchenyi István szavait idézve zárta beszédét: „Aki bízik a jövőben, az fát ültet.”

A program szakmai megvalósítását a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. biztosítja. Ábrahám István, a vállalat termelési vezérigazgató-helyettese elmondta: „Mi adjuk, a csemetéket és a szakmai segítséget, hiszen a hallgatók munkatársaink irányításával ültetik el a fákat. Ebben az évben a kocsányos tölgy mellett fekete dió, madárberkenye és néhány hárs is helyet kapott, hiszen ezek a fafajok rendkívül jól alkalmazkodnak a helyi adottságokhoz, és remélhetőleg évtizedekig gazdagítják majd a Hűségerdő lombkoronáját- mondta.

A faültetés a diákok számára is maradandó élmény. Zagyva Zalán Rókus erdőmérnök hallgató, aki másodszor vett részt az eseményen, így fogalmazott: „Ez remek alkalom arra, hogy részesei legyünk a hagyománynak. Elsőévesként én is elültettem a saját fámat, most pedig az új hallgatóknak adtam tovább az ásót. Jó érzés tudni, hogy ide bármikor visszatérhetek, és megnézhetem, mennyit nőtt az a fa, amit egykor elültettem.”
A köszöntők után a felsőbb évesek szimbolikusan átadták az ásót az újaknak, majd kezdetét vette a közös ültetés, amely idén is a közösség, az összetartozás és a jövőbe vetett hit jegyében zajlott.
Kapcsolódó tartalmak
- Az élő tudás kertje – különleges hangulatú Botanikus kert a Soproni Egyetemen
- Soproni Egyetemi Híradó 2025 október
- Közösség, innováció és fenntarthatóság – Megnyitotta új tanévét a Soproni Egyetem
- Emlékdiploma-átadó ünnepségek a Soproni Egyetemen
- Kisvakond és a klarinét – zenés ökomese a Ligneumban
- Európai színvonalú oktatási tér a Soproni Egyetemen – Egyéves lett az EduKaland Stúdió
- Szenzációs TikTok-videóval robbant be a IV. Soproni Egyetemi Nap
- Az imádság hangjai – Zenei est Bach nyomában a Soproni Egyetem ajándékkoncertjén
- A Soproni Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia közösen ünnepelte Széchenyi István örökségét
- Selmecbánya-Sopron-Vancouver- Évforduló a Soproni Egyetemen