Szeptember 15-én elérkezett a Selmeci Kilovaglás utolsó lovas napja. A Kumisz kör csapata a hegyi utakon, a terepviszonyokhoz igazítva haladt Selmecbánya felé, majd a bányamúzeumnál felöltötték waldenüket, és ünnepi öltözetben lovagoltak be az egykori Alma Mater városába.
A Szélaknai kapun átlépve lóháton érkeztek meg Selmecbányára. A Leányvárat, a Klopacskát és a Szentháromság-teret is érintették, ahol tiszteletkört tettek a szobor körül. A városban nagy feltűnést keltettek: sokan fényképezték és videózták a lovasokat, akik büszkén és integetve vonultak végig az Ősi Város utcáin.
Másnap az Akadémia egykori épületeit és a botanikus kertet is felkeresték. Az Erdészeti Palotában működő erdészeti szakközépiskolának a túra emlékére készíttetett faragott ajándékkal kedveskedtek, amelynek hamarosan méltó helye lesz az épületben.
A zárónap egyik legfontosabb állomása azonban a selmeci temető volt. A csapat megemlékezett és fejet hajtott hajdani oktatóik, valamint az Akadémia egykori hallgatóinak sírjánál.
Délután négy óra körül az utolsó lovakkal is elhagyták Alma Materüket. Büszkeséggel és boldogsággal a szívükben indultak haza, de Selmecbányától nem igazán lehet búcsút venni.
A diákok ezúton is köszönik támogatóiknak a segítséget: a Kárpát-medencei Értékmentő Alapítványnak, az idén 160 éves Országos Erdészeti Egyesületnek, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek, illetve a Gemenc Zrt.-nek
Kapcsolódó tartalmak
- Vadászkürtök hangja töltötte be az őszi Botanikus Kertet
- Erősen kezdett a Soproni Egyetem – a folytatás is tartogat meglepetéseket
- A Soproni Egyetem csapata sikeresen teljesítette az Ultrabalaton Trailt
- Elhunyt Prof. Dr. Csesznák Elemér, a Soproni Egyetem professzora
- Terra Incognita: drónokkal és távérzékeléssel fedezik fel az ismeretlent a soproni gimnazisták
- Ki dönt az erdőről? – Európa erdeinek jövőjéről tanácskoznak Sopronban
- A Soproni Egyetemen a LEGO-ból élmény, az élményből pedig tudás lesz
- Kiemelt regionális partnerséget épít a Soproni és a Mendel Egyetem
- Az erdészeti képzés jövőjét európai szinten is alakítja a Soproni Egyetem
- Hallgatók, közösség, sorsok – 1956-os tablókiállítás a Soproni Egyetemen