
A tavalyi sikert követően, idén szeptember 14-én és 15-én kerül megrendezésre a Soproni Egyetemi Napok rendezvénysorozata. Az esemény célja két napra összehozni az itt végzett korábbi hallgatókat, továbbá az újonnan felvételt nyert fiatalokat is összekovácsolni idősebb társaikkal. Emellett kiemelten fontos törekvés, hogy a város és az idelátogató vagy később a Soproni Egyetemre készülő fiatalok is bepillantást nyerjenek a több évszázados egyetem életébe.
Korábban már bejelentésre került, hogy az idei SEN-re visszatér a tavalyi fesztiválon nagy sikert arató Blahalouisiana, továbbá napjaink egyik legkarakteresebb stílusú és legnépszerűbb előadója Beton.Hofi.
A szervezők tavaszi közönség kutatásának eredményét figyelembe véve két újabb előadó fellépése vált nyilvánossá.
Szeptember 14-én színpadra lép az évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő Bëlga zenekar, akiknek „Gyúrni kéne” című aktuális daluk a streaming szolgáltatók slágerlistáinak egyik legkedveltebb szerzeménye.
Szeptember 15-én a SEN vendége lesz Manuel ! A Fonogram díjas előadó, a fiatalok egyik legnagyobb kedvence, „Idegen” című debütáló albumának dalaival érkezik. Az album a vártnál is nagyobb sikert aratott, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a Spotify nemzetközi debütálló albumait összesítő listáján, a megjelenést követően, a negyedik helyre küzdötte fel magát.
Az előzetes hallgatói jegyértékesítés július 10-én kezdődik, majd ezután a nagyközönség számára is elérhetővé válnak a bérletek a www.sen.hu oldalon.
További információk a Soproni Egyetemi Programok facebook oldalon is eléthetők lesznek.
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem csapata sikeresen teljesítette az Ultrabalaton Trailt
- Egy út. Ezer lehetőség. Megnyílt a Pannónia Ösztöndíjprogram plakátkiállítása a Soproni Egyetemen
- Különleges örökség - Winkler Oszkár-díjat nyert a Soproni Egyetem F épülete
- Tovább nőtt a Soproni Egyetem vonzereje, megteltek a legnépszerűbb szakok
- Beindult a nemzetközi élet a Soproni Egyetemen
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén
- EsőSEN, de nagyszerű hangulatban telt az V. Soproni Egyetemi Nap
- A nemzetközi sajtó érdeklődésének középpontjában a Soproni Egyetem erdészeti kutatása
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész