Második alkalommal tartotta meg a Soproni Egyetem az általa létrehozott Fenntartható Fagazdálkodási Kerekasztal beszélgetést. A szakmai fórum célkitűzése, hogy a teljes termékláncban gondolkodva, az erdőtől, mint alapanyagot termelő erőforrástól, a faipari termékek előállításán keresztül azok felhasználásáig összekapcsolja az erdő- és fagazdálkodás összes szereplőjét, vagyis mindazon kutatással, fenntartással és felhasználással foglalkozó állami és piaci szereplőt, akiknek a tevékenysége az erdőkre, mint természeti erőforrásra támaszkodik.

A második alkalommal a Föld Napjához kapcsolódóan megrendezett párbeszéd célja az volt, hogy a kutatók mellett piaci szereplőkből és a szakmai szervezetek képviselőiből álló résztvevői kör feltérképezze és összeillessze az erdőkkel kapcsolatos ágazatok egyéni fenntarthatósági törekvéseit, és megteremtse egy a gyakorlatban megvalósítható körkörös fagazdálkodási modell alapjait. A fórum legfontosabb eredménye annak megfogalmazása volt, hogy az egyes ágazatok szükségesnek ítélik az egységes irányítást és a közös marketingtevékenység kidolgozását.

Az ősszel rendezett első Fagazdálkodási kerekasztalon már egyértelműen kirajzolódott az igény a közös gondolkodásra. Az ismét a Soproni Egyetem Ligneum épületében tartott második ülésen a fagazdasági ágazat minden szegmensét átfogó egységes szabályrendszer megalkotását és a fafelhasználás közös népszerűsítését szorgalmazták a résztvevők. A fagazdasági szereplők korunk egyik legfontosabb üzenetét közvetíthetik, ugyanis az erdőgazdálkodás és a faipar más ágazatokhoz képest magas fenntarthatósággal rendelkezik, hiszen megújuló alapanyagot használ. A fa újratermelhető, emellett egyre magasabb az újrahasznosítási aránya. A résztvevők ezért megállapodtak abban, hogy a tudásmegosztást és a közös megoldáskeresést szolgáló kerekasztal sorozat következő témája az egységes marketingtevékenység alapjainak lerakása lesz.
Kapcsolódó tartalmak
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- 1956 öröksége – a 70. évfordulóra készül a Soproni Egyetem
- Rangos állami kitüntetést kapott a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánhelyettese
- Terra Incognita: drónokkal és távérzékeléssel fedezik fel az ismeretlent a soproni gimnazisták
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Családi élménynap: Egyetemi támogatással utaztak rászoruló gyermekek a Familyparkba
- Az erdészeti képzés jövőjét európai szinten is alakítja a Soproni Egyetem
- Közösen a zöldebb holnapért – Kooperatív kurzusok a fenntarthatóság jegyében