A Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a Soproni Egyetem (SOE) tavaly januárban indított együttműködése új szakaszba lép: a három intézmény vezetői 2025. május 8-án határozatlan időre szóló megállapodást írtak alá, folytatva és megerősítve a korábbi, egyéves időtartamra kötött szakmai partnerséget.
Az együttműködés még 2024. január 19-én kezdődött, amikor az egyetemek és a színház első alkalommal vállaltak közös szerepet olyan programok megvalósításában, mint a közös képzések indítása, nyári alkotótáborok szervezése, hallgatói kulturális rendezvények lebonyolítása, valamint színházi előadások létrehozása. Ezeken az eseményeken az SZFE hallgatói és a Nemzeti Színház művészei léptek fel a Soproni Egyetem hallgatósága előtt. Az eddigi tapasztalatok alapján a résztvevők az együttműködést sikeresnek értékelték, ezért döntöttek annak kiszélesítéséről és meghosszabbításáról.
A mostani megállapodással a három intézmény megerősíti elköteleződését amellett, hogy közösen valósítsanak meg művészeti és oktatási kezdeményezéseket, amelyek teret adnak a kreativitásnak, a párbeszédnek és a közös alkotásnak. A Soproni Egyetem biztosítja a helyszínt az SZFE által szervezett, egyhetes Nemzetközi Színházi Műhely számára, míg a Nemzeti Színház és az SZFE vállalják, hogy szemeszterenként több előadással készülnek a „Természetesen színház” bérletsorozat részeként a soproni közönség számára.
Az együttműködést Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Prof. Dr. Sepsi Enikő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, valamint Prof. Dr. Fábián Attila Gábor, a Soproni Egyetem rektora írták alá.
Az intézmények célja továbbra is közös: magas színvonalú művészeti képzés biztosítása, a fiatal tehetségek szakmai fejlődésének támogatása, a gyakorlati tapasztalatszerzés lehetőségeinek bővítése, valamint a hazai kulturális élet aktív gazdagítása értékteremtő együttműködéseken és közönséghez eljuttatott, színvonalas előadásokon keresztül.
Kapcsolódó tartalmak
- Új galéria nyílt a Soproni Egyetemen – Zalavári József kiállításával várja a látogatókat
- Erdészeti Vándorgyűlés 2025 – Elismerés a tudomány szolgálatában
- Tanulási lehetőség a világ egyik vezető egyetemén: a Soproni Egyetem hallgatói Kínában
- Híd a tudomány és a gazdaság között – stratégiai együttműködés a Soproni Egyetemen
- Kenyai kutatások - Pannónia Ösztöndíjprogrammal jutott el a Soproni Egyetem hallgatója Afrikába
- Hogyan legyünk boldogok? - Bagdi Bella előadása a Soproni Egyetemen
- Puszta – lemezbemutató koncert a Ligneumban
- Elismerések a március 15-i ünnepségen: a Soproni Egyetem oktatóit is kitüntették
- A Soproni Egyetem csatlakozott a Kreatív Ipari Klaszterhez
- Szenvedély, közérthetőség, kutatás – fiatalok a tudomány élvonalában a Soproni Egyetemen