Személyes emlékek, történelmi helyszínek és egy megható versmondás tette emlékezetessé a Soproni Egyetem 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára szervezett programsorozatának első eseményét. Az október 17-i emléktúrán közel hatvanan indultak útnak, köztük Kanada magyarországi nagykövete, Judith Gelbman is, hogy felidézzék a soproni diákok sorsfordító napjait.
Gyönyörű őszi időben, reggel kilenc órakor gyülekeztek a résztvevők a Soproni Egyetem főépületénél, ahonnan közösen indultak el az emléktúrára. A csoporthoz Kanada magyarországi nagykövete, Judith Gelbman és a Vancouverből érkező Danielle Sabourin kereskedelmi főtanácsos is csatlakozott. Az út során több olyan helyszínt kerestek fel, amelyek szorosan kapcsolódnak az 1956-os eseményekhez.
Az első állomás az egykori Sotex kultúrház, a mai GYIK Rendezvényház volt, ahol a kilencvenéves Komlóssy József, egykori soproni, később Vancouverben élő diák személyes emlékein keresztül idézte fel a történteket. A Printz-pihenőnél Szemerey Tamás, a túra főszervezője beszélt a forradalom eseményeiről, majd a résztvevők busszal a Károly-kilátó parkolójához utaztak. A Trianon-emlékműnél újabb történelmi visszatekintés következett, végül a Várhely-kilátó bejáratától gyalog folytatták útjukat a Muckra.
A helyszínek különösen fontos szerepet játszanak Sopron 1956-os történetében. Az Erdőmérnöki Főiskola és a műszaki karok hallgatói aktívan részt vettek a forradalom eseményeiben. Október 22-én a soproni diákok nagygyűlésén megalakult a MEFESZ helyi szervezete, a következő napokban pedig a hallgatók közreműködtek a város rendjének fenntartásában, a segélyszállítmányok szervezésében és a forradalom ügyének képviseletében.
November 4-én, a szovjet támadás megindulása után a hallgatók egy része megpróbálta megakadályozni Sopron megszállását. Kópháza és Nagycenk térségében védelmi állásokat foglaltak el, ám a fegyveres ellenállás végül nem bontakozott ki. A diákok letették fegyvereiket, majd sokan nyugat felé indultak. Jelentős részük a Muck irányába tartott, ahol az egyetemi polgárok gyülekeztek, mielőtt továbbindultak volna a határ felé.
A Soproni Műszaki Egyetem hallgatóságának zöme, mintegy 450 diák menekült nyugatra. Közülük hozzávetőleg 220-an erdőmérnök-hallgatók voltak, társaik pedig bánya- és olajmérnökök, geofizikusok, geológusok, valamint földmérőmérnök-hallgatók közül kerültek ki.
A Muckon a történelmi helyszín és a személyes emlékek különleges módon találkoztak. Komlóssy József magával hozta az 1956-ban viselt kalapját, majd Petőfi-verset szavalt. Az idős egykori diák olyan átéléssel mondta a sorokat, hogy a hallgatóság több tagja is meghatódott. Ezt követően ismét felidézte a hetven évvel ezelőtti eseményeket, amelyek során fiatalok százai kényszerültek arra, hogy elhagyják hazájukat, és új életet kezdjenek a határon túl.
A Soproni Egyetem jubileumi programsorozata október 19-én, hétfőn újabb eseménnyel folytatódik. Az egyetem, a Soproni Múzeum és a levéltár közös emlékkiállításon mutatja be Sopron 1956-os történetét. A látogatók dokumentumok, fényképek és személyes tárgyak segítségével ismerhetik meg közelebbről a forradalom helyi eseményeit és az azokban részt vevők történeteit.
Fotók: Rombai Péter
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem az 1956-os események hetvenedik évfordulójára készül
- KultKredit a Soproni Egyetemen: kulturális élményekért egyetemi kredit
- A nemzetközi sajtó érdeklődésének középpontjában a Soproni Egyetem erdészeti kutatása
- A gyermekközpontú óvodai nevelés jövőjéről tanácskoztak a Soproni Egyetemen
- Több mint 400 faj igazolja a Soproni Egyetem Botanikuskertjének sokszínűségét
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Megnyílt a regisztráció a Soproni Egyetem Emlékszakestélyére
- Kiemelt regionális partnerséget épít a Soproni és a Mendel Egyetem
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- Rangos állami kitüntetést kapott a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánhelyettese