Az Országos Erdészeti Egyesület 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját. A kezdeményezést a Soproni Egyetem dendrológus professzora, Dr. Bartha Dénes indította útjára, és a mozgalom azóta más fajokra is ráirányította figyelmet. Van már többek között „Év Ásványa”, „Év Hala”, „Év Vadvirága” és „Év Emlőse” is. 2013 óta nyílt szavazás útján dől el, hogy a jelölt három hazai fafaj közül melyik viselheti az „Év Fája" címet. A versengés túlmutat önmagán: az adott fajok bemutatása mellett azok élőhelyének védelmére is felhívják a figyelmet.
A soproni campust közrefogó Botanikus kert 100 esztendeje létesült. A „Zöld talár” díjas Soproni Egyetem úgy határozott, a közel 3 évtizede indult kezdeményezésnek méltó emléket állít a jubiláló kertben: és ezután minden év márciusában elülteti az „Év Fáját”.
2023-ban az „Év Fája” a vénic-szil lett. A Kárpát-hazában is őshonos fafaj élőhelyét jellemzően az árterek jelentik, amelyek területe azonban a 19. század óta tartó folyószabályzások és a maradék élőhelyek feldarabolódása, átalakítása miatt lényegesen lecsökkent. A „szúnyogfának" is nevezett fafaj árnyéktűrő, a gyengébb minőségű talajokat is jól tolerálja. Ártéri fafajként akár a néhány hétig tartó vízelöntést is el tudja viselni. Érdekessége, hogy lombfakadás előtt virágzik, zöldes-vöröses virágait március környékén láthatjuk.
A szerdai faültetésen Prof. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora köszöntötte az egybegyűlteket, majd arra bíztatta a Hunyadi János evangélikus Iskola jelenlévő kisdiákjait, hogy felnőtt korukban is ültessenek el minél több fát.
A Botanikus kertben elültetett egyed Mohácsról érkezett Sopronba, a vizes élőhelyet kedvelő fafaj főbb jellemzőit Dr Korda Márton adjunktus ismertette. Az ültetésnél a mozgalom elindítója, Prof. Dr. Bartha Dénes is közreműködött, az öntözésbe pedig a Hunyadi János evangélikus iskola természetismeret-tagozatos diákjai is besegítettek. AZ ültetést követően Dr. Kalicz Péter egyetemi docens a víz világnapja kapcsán a víz fontosságára, és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére hívta fel a figyelmet.
A campus Bajcsy-Zsilinszky utcai bejáratánál egy információs táblán az összes idei kiemelt természeti értéket is megismerhetik az érdeklődők: az európai őztől a vadgesztenyén át a lápi pócig.
Kapcsolódó tartalmak
- Cambridge angol nyelvvizsga-felkészítő tanfolyam indul az Idegen Nyelvi Központban
- HATalmás Gombanap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében
- Három évtized a faipari kutatás és oktatás szolgálatában
- A Soproni Egyetem, Magyarország Zöld Egyeteme a fenntarthatóságban mindig egy lépéssel előrébb jár
- Új kezdet és nemzetközi kapcsolódások – Freshmen’s Day a Soproni Egyetemen
- Néma főhajtással emlékeztek 1956 hőseire a Soproni Egyetemen
- Sétálj Velünk Selmecig! 2025
- Évindító fesztivál, ami már most teltházat ígér: fogynak a jegyek a IV. Soproni Egyetemi Napra!
- Nagy sikerrel debütált az első Orientációs Nap a Soproni Egyetemen
- Sopron a bombázások árnyékában – a Soproni Egyetem nyugdíjasegyetemén