
A Soproni Egyetem közössége idén is büszkén ünnepelheti polgárainak kimagasló szakmai és közéleti teljesítményét. Sopron a Hűség-napján a hagyományoknak megfelelően olyan személyiségeket tüntet ki, akik munkájukkal, elhivatottságukkal és emberi példamutatásukkal gazdagítják az egyetem és a város közösségét.
A „Sopron Város Díszpolgára” kitüntető címet Prof. Dr. Faragó Sándor Zoltán, a Soproni Egyetem korábbi rektora kapja. Évtizedes munkássága és a felsőoktatás fejlesztéséért, valamint Sopron hírnevének erősítéséért végzett tevékenysége példaértékű mindannyiunk számára.

A „Sopron Kultúrájáért” díjat Dr. Kovács-Gombos Gábor, festőművész veheti át, aki művészeti és kulturális munkájával jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Sopron szellemi élete még gazdagabbá váljon.

A „Sopron Sportjáért” díjjal Horváth József – a SMAFC elnökének munkásságát ismerik el, aki elhivatottságával és szakmai eredményeivel nagyban támogatja a soproni sportélet fejlődését.

A város továbbá „Sopronért Emlékéremmel” fejezi ki elismerését azon egyetemi polgárok felé, akik mindennapi munkájukkal járulnak hozzá Sopron értékeinek gyarapításához. Emlékérmet kap: Dr. Molnár Csilla PhD, a Soproni Egyetem egyetemi docense, Prof. Dr. Molnár László, egyetemi tanár, és Vörös Ákos Bálint, nyelvtanár

Az elismerések nemcsak a díjazottak munkájának rangját mutatják, hanem a Soproni Egyetem közösségének erejét és sokszínűségét is. Intézményünk büszke arra, hogy polgárai a város életének meghatározó alakjai, akik szakmai kiválóságukkal és emberi hozzáállásukkal példát mutatnak jelenlegi és jövőbeli hallgatóink számára.
Ezúton is szívből gratulálunk minden díjazottnak!
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem jubiláló pedagógusait köszöntötte
- Egy út, ezer lehetőség – mobilitási élménybeszámoló és kiállítás a Soproni Egyetemen
- Egyhangú szenátusi támogatást és megerősítést kapott a Soproni Egyetem rektora
- EsőSEN, de nagyszerű hangulatban telt az V. Soproni Egyetemi Nap
- A Soproni Egyetem hallgatói a kulisszák mögött is meghatározó szereplői voltak a SopronFestnek
- KultKredit a Soproni Egyetemen: kulturális élményekért egyetemi kredit
- Soproni Egyetem: Kassai Lajos a Ligneum Pódium színpadán
- Szívügyből tantárgy: az adakozásról is tanulhatnak a Soproni Egyetem hallgatói
- A Soproni Egyetem csapata sikeresen teljesítette az Ultrabalaton Trailt
- Soproni Egyetem: A talaj állapota az aszály elleni védekezés egyik kulcsa