
A tavaly év végi sikeres debütálást követően újabb epizódokkal jelentkezik a Soproni Egyetemi Almanach portrésorozata.
A január 28-ai nyitó, a „Családi Tradíció Folytatója” című adásban Prof. Dr Boronkai László a Faipari Mérnöki Kar korábbi dékánja beszél életútjáról, tudományos és oktatói tevékenységéről. Másnap január 29-én Prof. Dr. Faragó Sándor rector emeritus a Magyar Tudományos Akadémia közelmúltban megválasztott levelező tagja tekint vissza életútjára, kiemelkedő szakmai pályafutására. A beszélgetés címe: Vadbiológus Akadémikus.
A Pluzsik Tamás által készített beszélgetések 16 órától válnak elérhetővé a Soproni Egyetem youtube csatornáján, ahol a korábbi beszélgetések is visszanézhetők.
Soproni Egyetemi Almanach Epizódlista
A tervezett új részek és sugárzásainak időpontjai:
Krisch Imre - NEGYEDSZÁZADIG VEZETTE A LEKTORÁTUST – 02.04.
Mátyás Csaba - A VÁLTOZÁSOK KORÁT ÉLJÜK – 02.05.
Nagy Alpár - ÉLETÉNEK RÉSZE SOPRON ZENEKULTÚRÁJA – 02.11.
Sitkei György - PROFESSZOR ÉS POLIHISZTOR 02.12.
Szabadhegyi Győző - SZERTEÁGAZÓ CSALÁD SARJA – 02.18.
Takáts Péter - A KÉK-FEHÉR MEZ IS KÖTELEZETT – 02.19.
Teleki Béla - NEW YORK-TÓL SOPRONIG – 02.25.
Traser György- A GYERMEKKORI EMLÉKEK ÚTJÁN – 02.26.
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Emléktúra az 1956-os soproni egyetemisták nyomában
- Soproni Egyetem: együttműködési megállapodás az okleveles faipari technikusi képzés fejlesztéséért
- Ki dönt az erdőről? – Európa erdeinek jövőjéről tanácskoznak Sopronban
- Új élmények, új információk – orientációs nap várta az elsőéveseket a Soproni Egyetemen
- Közösen a zöldebb holnapért – Kooperatív kurzusok a fenntarthatóság jegyében
- Tovább nőtt a Soproni Egyetem vonzereje, megteltek a legnépszerűbb szakok
- EsőSEN, de nagyszerű hangulatban telt az V. Soproni Egyetemi Nap
- Természetesen Veled Podcast 17. adás: beszélgetés Prof. Dr. Czimber Kornéllal
- Emléktúra az 1956-os soproni egyetemisták nyomán