Az újonnan érkezett nemzetközi hallgatókat köszöntötték a Soproni Egyetem Ligneum Rendezvényházában szervezett „Freshmen’s Day”-en. A Soproni Egyetemen jelenleg több, mint 200 nemzetközi hallgató tanul, akik 56 különböző országból érkeztek.
„A Frehsmen’s Day egy igazán szívet melengető élmény volt. Mindenki nyitottan osztotta meg a saját kultúráját, néhány szót a saját nyelvén, sőt, még a táncmozdulatokat is. Fantasztikus érzés volt látni, hogy élvezték a dalaimat – úgy éreztem, mintha egy második családra találtam volna itt. Ez a nap az öröm, az egység és az emberi kapcsolódás napja volt.” - Dhouib Nawres, tunéziai hallgató szavai ezek, akit lenyűgözött a Soproni Egyetem nemzetközi közössége. Az új diák egy zenei műsorral járult hozzá az ünnepi délutánhoz.
Az idei tanévben a Soproni Egyetem 89 új nemzetközi hallgatót fogad, akik hosszabb vagy rövidebb távú tanulmányaikat kezdik meg Sopronban. Közülük 21 hallgató a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében érkezett. Az új hallgatók összesen 17 különböző országot képviselnek.

Buzsáki Boróka, külügyi koordinátor indította a színes programokat rejtő délutánt a szervezők és a Nemzetközi Iroda bemutatásával. A Freshmen’s Day hivatalos megnyitóját Krajczár-Sári Katalin Linda, a Nemzetközi Iroda vezetője tartotta, aki a külföldi tanulmányok nyújtotta lehetőségekről és kihívásokról beszélt, valamint arra biztatta a hallgatókat, hogy aktívan vegyenek részt az egyetemi közösség életében. Ezt követően Szaniszló Erzsébet hallgatói jólétért felelős koordinátor mutatta be az egyetem mentorhálózatát, köztük a Stipendium Hungaricum Mentorhálózatot és a StudentHelp mentorokat, hangsúlyozva, hogy ezek a programok számos területen nyújtanak támogatást a nemzetközi hallgatóknak.
Aliya Zholdabayeva, a kazahsztáni pavlodari Margulan Egyetem Idegen Nyelvi Tanszékének vezetője, a Pedagógiai Kar vendégoktatója is bemutatkozott a délutánon, aki a Soproni Egyetem és a kazahsztáni partnerek közötti egyre szorosabb együttműködésről beszélt.
Kulcsár Dóra nemzetközi koordinátor a Kenyér Világnapjához kapcsolódva kérte meg a résztvevőket, hogy mutatkozzanak be, mondják el, hogyan hangzik a „kenyér” szó a saját nyelvükön, osszanak meg egy érdekességet magukról, és jelöljék be országukat a közös világtérképen.
A délutáni program Omabuwa Sholayemi Caleb nigériai hallgató zongorajátékával folytatódott, majd Tamás Fruzsina, dékáni ügyintéző mutatta be a Pannónia Ösztöndíjprogramot, amely kiváló mobilitási lehetőséget kínál a nemzetközi hallgatók számára is. A résztvevők a magyar egyetemi hagyományokkal is megismerkedhettek és az Ürmös Néptáncegyüttes mutatta be a magyar néptáncokat, melybe a hallgatók is bekapcsolódhattak, és elsajátíthattak néhány tánclépést a táncház során.
Az esemény közös, spontán afterpartyval zárult, ahol a hallgatók kedvenc zenéikre táncolva ünnepelték meg az új egyetemi év kezdetét.

Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem ad otthont az Erős Emberek Európa Kupájának
- „A Föld akarata az erdő” – a Soproni Egyetem kutatói az MTA Nagytermében
- „Cseh Ősz” a Soproni Egyetemen: új korszak a magyar-cseh kulturális és tudományos együttműködésben
- Nemzetközi hallgatói integráció és mobilitás: a Soproni Egyetem az ESN közgyülésén
- Kisvakond és a klarinét – zenés ökomese a Ligneumban
- Fa, gombafonalak, kávézacc: a természetes anyagok forradalmáról tárgyaltak a Soproni Egyetemen
- 17.Országos Múzeumpedagógiai konferencia a Soproni Egyetemen
- Szakmai tudás és kreatív erő: a Soproni Egyetem a Forest Europe stockholmi színpadán
- Az erdővédelem nagy „évjárata” - emlékkonferencia Sárváron
- A kreativitás közös nyelve: Sopronból Mexikóba, a Soproni Egyetem a Creatividad Festival 4.0-án