
November 17-én, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Tanácstermében került sor a Pre-Doctoral Research Bridging Course Programme Tudományos Fórumra. A rendezvényen több mint 40-en vettek részt – 11 előadó, több mint 25 pre-doktori és PhD hallgató, valamint a programon dolgozó témavezetők és kari koordinátorok.
A Soproni Egyetem az Indonéz Oktatási Minisztériummal kötött szerződés alapján valósítja meg ezt az egyedülálló programot, Magyarországon elsőként, mint a program kizárólagos képviselője. Az Indonéziából Sopronba érkező hallgatók szakmai kapcsolatokat építenek nálunk, megismerik a kutatási lehetőségeket és elkészítik doktori tervüket.
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar, az Erdőmérnöki Kar és a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar doktori iskolái, illetve és az Erdészeti Tudományos Intézet mind képviseltették magukat, előadók és résztvevők által egyaránt.
Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy az eseményen köszönthettük a Soproni Egyetem partnereit a pre-doktori programban: az Indonéz Oktatási, Kulturális, Kutatási és Technológiai Minisztérium és a Magyarországi Indonéz Nagykövetség képviselőit.
A Tudományos Fórum nem csak a pre-doktori hallgatók számára állt nyitva, hanem intézményünk valamennyi nemzetközi PhD hallgatója részt vehetett, sokan éltek is a lehetőséggel.
A program két plenáris ülésből állt, mindkettőben informatív és érdekes tudományos előadások hangzottak el az erdészet, a faipar és a közgazdaságtan területéről vitafórummal, köztük ebéddel és kávészünetekkel kísérve további, kevésbé formális beszélgetésekre ösztönözve a résztvevőket a bemutatott témákkal kapcsolatban.
Az utolsó momentum az oklevelek átadása volt annak a 8 hallgatónak, akik már közel vannak a Pre-Doctoral Research Bridging Course Programme sikeres teljesítéséhez. Az indonéz hallgatók nagyszerűen végezték tudományos és szakmai feladataikat témavezetőik támogatásával az elmúlt közel két hónapban. Örömünkre szolgált, hogy Anis Apriliawati, az Indonéz Oktatási, Kulturális, Kutatási és Technológiai Minisztérium humán erőforrásokért felelős tisztviselője – aki online csatlakozott – rövid beszédet mondott, fokozva az alkalom ünnepélyességét.
A Pre-Doctoral Research Bridging Course Programme Tudományos Fórum határozottan sikeres rendezvény volt, és egyedülálló lehetőség a Soproni Egyetemen megvalósuló tudományos eszmecserére és kapcsolatépítésre.
Kapcsolódó tartalmak
- Képzők képzése: a Soproni Egyetemen indult el a földmegfigyelés új korszaka
- „Söralátét”– október 8-án jön a második koncert a Soproni Egyetemen
- Csapody István-emlékülés a Soproni Egyetemen
- Soproni Egyetem nyugdíjasegyetem - a pénzügyi tudatosság fontossága
- Új távlatokat nyitott a Soproni Egyetem a nemzetközi design együttműködésben
- Szakmai tudás és kreatív erő: a Soproni Egyetem a Forest Europe stockholmi színpadán
- Ágfalva hőseire emlékeztek a Soproni Egyetemen
- Tanulj mesterképzésen a Soproni Egyetemen
- HATalmás Gombanap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében
- Sopron a bombázások árnyékában – a Soproni Egyetem nyugdíjasegyetemén