
Az egyik legegyedibb és legkedveltebb standdal jelent meg a Soproni Egyetem az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a budapesti Hungexpon. A magyarországi felsőoktatási intézmények seregszemléjén a felvételi előtt állók megismerhették a Soproni Egyetem széles képzéskínálatát. Az egyetem négy karának jelen lévő oktatói és hallgatói személyes élmények alapján adtak tájékoztatást a képzésekről, az egyetemi életről. Emellett a SopronFest stratégiai partnerségének köszönhetően vendégünk volt Bánki Beni slammer, dalszövegíró, youtuber, aki kreatív játékaival nyújtott emlékezetes, vidám pillanatokat. Kiss V. Balázs, bűvész, a hazai fesztiválok állandó fellépője pedig különleges illuzionista elemeket megjelenítő mutatványokkal ejtette ámulatba az érdeklődőket.
Mindezek mellett több százan szelfiztek a Soproni Egyetem és a Sopronfest fotókeretével, amely a szerencséseket SopronFest nyereményjegyekhez is juttatta.

Rendkívül nagy érdeklődés kísérte a 2024. január 17-én megrendezett nyílt napot is Sopronban, ahol a felvételire készülők betekinthettek a Soproni Egyetem mindennapi életébe.
A Sopron TV Híradójának tudósítása az alábbi linken látható:
A Ligneum Látogatóközpontban több mint száz lelkes érdeklődő gyűlt össze, hogy részletes tájékoztatást kapjon az Erdőmérnöki Kar szeptemberben induló képzéseiről, valamint bepillantást nyerjen az erdőmérnöki képzés és a Soproni Egyetem gazdag történelmébe. A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar jövendőbeli hallgatói az Erzsébet Kerti P. Épületben szereztek értékes információkat a kar hagyományos és művészeti képzéseiről. A szép számú közönség a Benedek Elek Pedagógiai Kar Ferenczy János utcai épületének évszázados falai között mélyedhetett el az értékes információkban. A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar képzéseiről pedig az Erzsébet utcai Pénzügyi Palotában szereztek első kézből információkat a diákok.
Emellett a résztvevőknek lehetőségük volt megismerkedni az épületekkel, a kollégiumokkal és a diákélet érdekességeivel.
További információk a Soproni Egyetem Képzéseiről és a pontszámítási szabályokról:
Kapcsolódó tartalmak
- Szakmai párbeszéd a jövőről: 5. Vitapódium a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karon
- BoTANtábor 2026 – Napközis nyári tábor a Soproni Egyetemen
- Előkelő helyen a Soproni Egyetem a RUR 2026 listáján
- Nemzetközi szakmai fórum a Soproni Egyetemen: érkezik a 12. Lombosfa Konferencia
- Prof. Dr. Faragó Sándort az MTA Agrártudományok Osztályának alelnökévé választották
- Daloló jövő a Soproni Egyetem falai között
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Izgalmas félévet zárt a Soproni Egyetem nyugdíjasegyeteme
- Középpontban az egészség: Sikeres szűrőnapot zárt a Soproni Egyetem
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén