Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Keresés

Természet hallgatói szemmel – kiállítás nyílt a Ligneumban

A természet szépsége, gazdagsága és sokszínűsége minden embert képes megszólítani – különösen, ha fiatal, nyitott szemű alkotók örökítik meg. E gondolat jegyében hirdette meg a Soproni Egyetem Kaán Károly Ökoklubja első alkalommal hallgatói természetfotó pályázatát, „Így látjuk mi!” címmel. Az alkotásokból pedig kiállítás nyílt a Ligneum Rendezvényházban.

A kezdeményezés várakozáson felüli sikert aratott, hiszen 49 hallgató több mint 180 fényképpel nevezett a versenyre. A pályaművek között lenyűgöző változatosság tárul a szemlélő elé. Megkapó állatportrék, részletgazdag növényfotók, lélegzetelállító tájképek és az égbolt különleges jelenségei is megjelentek a beküldött alkotások között. A képek nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem a hallgatók természetszeretetének, figyelmességének és kreativitásának is tanúbizonyságai.

A megnyitón a pályázat zsűritagjai is részt vettek, köztük Potyó Imre, az Év természetfotósa díj kétszeres nyertese (2018, 2020), valamint Pellinger Attila, a Fertő–Hanság Nemzeti Park osztályvezetője. Jelenlétük nemcsak szakmai elismerést jelent a pályázóknak, hanem inspirációt is a jövőbeli természetfotós generációk számára.

- Nagy örömmel és lelkesedéssel vettem részt az alkotások értékelésében. Számomra mindig fontos, hogy a legmagasabb színvonalat keressem, ezért minden jelentős természetfotós megmérettetésben igyekszem jelen lenni, akár pályázóként, akár zsűritagként. A zsűri feladata ezúttal az volt, hogy a legjobb harminc képből kiválassza az öt legkiemelkedőbbet, valamint a különdíjas alkotásokat. Ez nem volt egyszerű, hiszen számos kivételes kép született – számomra például hat-hét alkotás is méltó lett volna a legjobbak közé. Különösen emlékezetes maradt egy fotó, amelyen két szarvas tehén áll egymás mögött, optikailag szinte egy testként jelenve meg – rendkívül különleges pillanat. Hasonlóan lenyűgöző volt egy drónnal készített felvétel, amely új nézőpontot nyitott meg előttünk. Úgy vélem, a természetfotózás – és tágabb értelemben az élet – egyik legfontosabb értéke az, ha képesek vagyunk megújulni, valami egészen újat, eddig nem látottat alkotni. Örömmel láttam, hogy sok pályázó, köztük számos fiatal alkotó, saját útját járja ezen a téren – és ez rendkívül inspiráló - osztotta meg gondolatait Potyó Imre.

A természetfotó-kiállítás a Kaán Károly Ökoklub kezdeményezésére jött létre, melynek célja a természet iránti elköteleződés bemutatása és erősítése volt.

- A tárlat ötlete Szekeres Kriszta, a Soproni Egyetem kulturális szervezőjével közösen született - mondta Keresztes Kristóf, az ökoklub elnöke. A kiállításon különböző karokról érkezett hallgatók természet ihlette fotói láthatók, amelyek a természetjárás és a környezet iránti szenvedélyüket tükrözik. Tematikai megkötés nem volt, így a beérkezett 184 pályamű közül egy szakmai zsűri – köztük Potyó Imre természetfotós – válogatta ki a legkifejezőbb harminc képet. A kiállítás további célja, hogy vándorkiállításként más helyszínekre is eljusson, például erdőgazdaságokhoz, tanulmányi erdőházakba, vadasparkokba. A habkartonra nyomtatott képek pedig lehetővé teszik a szabadtéri bemutatást is, ezzel szélesebb közönséghez eljuttatva a hallgatók természet iránti érzékeny látásmódját - zárta a beszélgetést.

A hallgatói kiállítás tehát nemcsak egy különleges tárlat, hanem egyfajta kapcsa a természet iránti elköteleződésnek, az egyetemi közösség kreatív energiájának, és annak a páratlan világnak, amit a diákok úgy tárnak a látogatók elé objektívükön keresztül, ahogy azt ők látják.

Díjazottak:

Legjobb 5 kép különdíj

Kunyhó a világ végén - Gyenizse-Nagy Sára (óvodaped (I.)
Szemlélődő - Marosvölgyi Nóra termész. szak (III.)
Kettősség - Szabó Szabolcs termész. szak (I.)
Hajnali szemezés - Szabó Máté Zoltán termész. szak (III.)
Az erdők királynője - Kanta Ádám erdőmérnöki szak (I.

Legjobb vadfotó:

MacsEb - Szabó Szabolcs termész. szak (I.)

Legjobb makro:

Salticidae spp - Vaspál Kristóf termész. szak (V.)
Legjobb utómunka: 

Perspeltíva - Nagy-Berecz Andrea BPK (I.évf)
Legizgalmasabb fény-játék:

Tavaszi rengeteg - Schneider Dorottya - óvodaped (II.)
Legjobb gombafotó:

Kalapkiállítás - Erdei Csanád  erdőmérnöki szak (V.)
Legjobb növényfotó:

Glória - Fazakas Bendegúz erdőmérnöki szak (II.)
Legjobb állatfotó: 

Pehelytollak - Kovács Kolozs  erdőmérnöki szak (IV.)
Legtalálóbb cím:

Mindig Résen - Pelentai Soma erdőmérnöki szak (III.)
Legszakmaibb

EMK fotó: Ferde hajlamok - Zsiga András végzett erdőmérnök, talajtani szakmérnök

Cikk nyomtatása E-mail