Harmónia és szépség költözött a Soproni Egyetem LIGNEUM Rendezvényházának nagytermébe ezen a héten. A Botanikus Kert évszázados fái adták a hátteret ismét a „Természetesen Zene! hangversenysorozat záró koncertjéhez. Erre az estére két nagyívű művel érkezett Sopronba a Károlyi Quintet: Dvorák és Schumann egy-egy zongoraötöse csendült fel. A művészek tavaly ősz óta dolgoznak együtt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen állt össze a fiatal formáció. A Soproni Egyetem különleges koncertjére érkezett közönség ismét hatalmas tapssal ünnepelte a tehetséges zeneakadémistákat. Tavaly október óta összesen 5 alkalommal találkozhatott a legkülönfélébb stílusokban és hangszerekkel dolgozó növendékekkel a nagyérdemű. A hangversenysorozat ebben a szemeszterben most véget ért, de a záró estén meghirdették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Soproni Egyetem következő évi hangversenybérletét is. A tervek szerint a Zene világnapjának előestéjén, októberben találkozhatnak újra a klasszikus zene kedvelői Sopronban. Az őszi egyetemi szemeszter első koncertjén felcsendül majd a „Sound of Earth” fantázianevű zenemű is. Ennek megkomponálására most írt ki pályázatot a Soproni Egyetem. Az intézmény felhívást intézett a Zeneakadémia tehetséges zeneszerzői felé, alkossák meg a „Föld hangját”, azt a rövid zeneművet, amely kifejezi az intézmény filozófiáját. Ehhez csatlakozott az IKEA Industry Sopron, amely külön díj formájában, anyagilag is támogatja a „Föld hangjának” megalkotóját. A nyertes zenemű írója a pedig a Soproni Egyetem pénzdíjában részesül.
A klasszikus zenei bérlet az egyetem webshopjában lesz ősszel megvásárolható ismét, de a koncertekre a már megszokott módon a helyszínen alkalmi belépőt is lehet váltani.

Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem bAlekhete, ahol az első egyetemi barátságok kezdődnek
- Augusztus 30-án indul a balek- és Gólyahét a Soproni Egyetemen – Jelentkezz most!
- A Soproni Egyetem aktív- és ökoturizmus képzése gyakorlati tudással készíti fel a szakembereket
- Megváltoztathatja egy egyetemi kurzus a világot? Talán igen.
- Közönségdíjat nyert a Soproni Egyetem hallgatója a Vylyan Bogyólé borcímkepályázatán
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében
- A jövő erdészeti szakembereit ma kell felkészíteni – a duális képzésről tanácskoznak Sopronban
- Történelem, amely összeköti Sopront és Miskolcot – jubileumi megemlékezés a Soproni Egyetemen
- Az őrtüzekben él tovább a Soproni Egyetem hőseinek emlékezete
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen