A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar a héten a „neveléstudomány hazai fővárosa” lett. A kar ugyanis – együttműködve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Neveléstudományi Intézetével – 2024. április 25-én 17. alkalommal rendezte meg nemzetközi neveléstudományi konferenciáját, melyre korábban sosem látott számban jelentkeztek előadók.
A rangos rendezvény 21 szekciójában angol, német és magyar nyelven 140 olyan tudományos előadás került bemutatásra, melyeket a nevelés- és oktatásügy különböző szintjén és területén oktató, kutató és tanuló kollégák – egyetemi-, általános- és középiskolai tanárok, tanítók, óvodapedagógusok, kisgyermeknevelők, gyógypedagógusok, pszichológusok és doktoranduszok – tartottak.
Az előadók a nagyvilág és Magyarország számos helyszíneiről érkeztek: megismerhettük így az amerikai, horvát, lengyel, ukrán, szlovákiai, szlovén, cseh, osztrák és erdélyi szakemberek legfrissebb kutatási eredményeit, és a Soproni Egyetemre országunk több egyeteméről (ELTE, MATE, PTE, DE, az EKKE karairól) is érkeztek olyan vendégek, akik a neveléstudomány és a pszichológia területén fontos kutatásokat végeznek. A rendezvény plenáris előadója Zsolnai Anikó professzor, az ELTE PPK dékánja és az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottsága újonnan megválasztott elnöke, aki Kötődés és pedagógia címmel tartott előadást.

A szekciókban bemutatásra kerültek a családi, a bölcsődei, az óvodai és iskolai nevelés különböző területei, köztük olyan kurrens, napjainkban sokakat érdeklő témák, mint a digitális eszközök használatának oktatási-nevelési szempontból történő értékelése; a testi, a zenei, a természettudományos nevelés kérdései; a pedagógusképzés és a pedagóguskutatások helyzete; a gyermekirodalom és a gyereksajtó, a nőnevelés, az óvodáztatás és az iskoláztatás története; valamint a legújabb gyógypedagógiai, környezetpedagógiai és sporttudományi eredmények.

A nemzetközi konferencia kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a hazai, azon belül a soproni kutatások szélesebb körben ismertté váljanak. Jó alkalom a rendezvény arra is, hogy a hasonló tudományterületen, rokon témákon dolgozó kutatók jobban megismerjék egymást, áttekintsék és megvitassák az eredményeiket. Így mód nyílhat a jövőben arra, hogy közös, egyetemeken, régiókon, országhatárokon átnyúló vizsgálatokba kezdjenek a vendégként Sopronba érkező kutatók és a Benedek Elek Pedagógiai Kar őket fogadó tanárai is a neveléstudomány, a képzés és a gyakorlat megújítása és gazdagítása, végső soron a gyermekek és az ifjú generációk minél eredményesebb kiteljesedése érdekében.
A konferencia honlapja: https://bpk.uni-sopron.hu/kgykonf2024
Kapcsolódó tartalmak
- Évforduló – Fejlődés, Lendület, Összetartozás
- A kreativitás közös nyelve: Sopronból Mexikóba, a Soproni Egyetem a Creatividad Festival 4.0-án
- Szabad ötletek jegyzéke – két ülésben – József Attila monodrámája a Soproni Egyetemen
- 17.Országos Múzeumpedagógiai konferencia a Soproni Egyetemen
- A fenntartható jövőről tanácskoztak a Soproni Egyetem Lámfalussy Karán
- Akkreditált ESG tanácsadó részismereti képzés – Jelentkezési határidő: 2026. január 15.
- Csapody István-emlékülés a Soproni Egyetemen
- A Soproni Egyetem az élvonalba tör az AI-alapú oktatásban
- Jubileumi év és innovatív megoldások: Sikeres esztendőt zár a Soproni Egyetem Lámfalussy Kara
- A Soproni Egyetem és a Katasztrófavédelem közösen lép fel az erdőtüzek megelőzéséért