
A Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a Színház és Filmművészeti Egyetem együttműködésének keretében került bemutatásra Ionesco azonos c. abszurdjának szövegtöredékeinek felhasználásával készült kétszemélyes mozdulatszínházi darab.
A „Székek” nemrégiben elnyerte a georgiai Shota Rustaveli Theatre and Film State University of Georgia egyetem szervezésében megrendezett International Festival of Etudes fődíját, melyet az alkotók saját maguk szerkesztettek, dramatizáltak, koreografáltak és adtak elő egyfelvonásos formában. A produkció során a humoros, ironikus és drámai pillanatok lendületes váltakozása volt jellemző, melyek szó szerint egy másodpercre sem hagyták unatkozni a közönséget. A játék halálosan komoly hangvételét a résztvevők egészen az utolsó pillanatig megőrizték, ezzel teljesen magukkal ragadva a nézőket, akik között sok egyetemi hallgató is helyet foglalt.

A rendezvény ismét bizonyította, hogy az egyetemi közösség aktívan részt vesz a kulturális életben és nyitott a sokrétű művészi megnyilvánulásokra. Az előadást a közönség lelkes tapssal jutalmazta megköszönve a művészek - Kondákor Panka , Bari István - kiemelkedő teljesítményét.

Kapcsolódó tartalmak
- Történelem, amely összeköti Sopront és Miskolcot – jubileumi megemlékezés a Soproni Egyetemen
- Soprontól Vancouverig – Roller István életútja és egyetemi elismerése
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- Különleges örökség - Winkler Oszkár-díjat nyert a Soproni Egyetem F épülete
- Emlékezés és összetartozás – november 4-én zárul a Soproni Egyetem jubileumi programsorozata
- Megváltoztathatja egy egyetemi kurzus a világot? Talán igen.
- Emlékhang – személyes történetek a Soproni Egyetem 1956-os múltjából
- Mit keres egy lazacos, kanadai totemoszlop a Soproni Egyetem Botanikus kertjében?
- Együtt emlékezhetünk – a Soproni Egyetem 1956-os jubileumi ünnepségei élőben, bárhonnan a világból
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?