Sopron város nagyközönsége előtt nyitotta meg kapuit a Soproni Egyetem ezen a hétvégén. A tudományos és kulturális érdekességek az igényes szórakozás és művelődés lehetőségét kínálták minden korosztálynak.
Drónok szálltak pénteken este a soproni Botanikus Kert felett. A rövid repülés után a kertbe kihelyezett hatalmas képernyőn a Soproni Egyetem épületeinek modellje rajzolódott ki. A Soproni Egyetem szakemberei a legmodernebb technikát hozták el a Kutatók Éjszakáján résztvevő közönségnek. Erre a több órás esti programra főként a középiskolások érkeztek, akik a négy kar kutatásit összehangolva ismerhették meg szórakoztató módon.
Szeptember utolsó szombatján ötödik alkalommal fogadta a kisgyerekes családokat a Soproni Egyetem. A nap folyamán több ezren látogattak ki, a Családi Napra, amelynek részeként a Soproni Egyetem értékei, hagyományai és újításai is nagy hangsúlyt kaptak. A színes forgatag keretében a Győri Balett társulata két előadással is fellépett, a Pilisi Parkerdő izgalmas játékokkal és foglalkoztatóval érkezett. Az őszi Botanikus kert meseszép környezete volt a programok háttere, ahol még gesztenyés szarvaspörköltet is megkóstolhatták a résztvevők – sokak szerint igazi remekmű volt.
A TAEG Zrt. jóvoltából biztosított rönkökön az egyetem fakitermelő versenyző csapata látványos fűrészelő bemutatót tartott. A Vadgazda Gyűjteményben félóránként vezetések zajlottak, míg a Soproni Egyetem gyakorló óvodáinak óvónői és a Központi Könyvtár lelkes munkatársai egész nap kreatív foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek. A Levéltár munkatársai egy Alma Mater Nyomkeresőt szerveztek a kalandvágyók számára.
Vasárnap az egészen kicsi gyermekeknek kínált programot a felsőoktatási intézmény.
A „Fészekalja” zenés mesesorozat a Soproni Egyetem és a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola barátságából született tavaly ősszel. Célja, hogy a zene és a mese segítségével a művészetekre fogékony és a természet kincseire kíváncsi gyerekeket és családokat szólítson meg. A nagy siker is indokolta: ezen az őszön új sorozat indul – más mesékkel és más hangszerekkel. A zenés mesélésben a muzsikát és a hangszerbemutatót a Hunyadi AMI zenetanárai adják, a mese szövésében és a kézműves játszóházban a Soproni Egyetem erdőpedagógia és kisgyermek nevelési szakemberei (oktatói és hallgatói) segédkeznek. A program minden esetben a Botanikus kertben zárul, mert hisszük és valljuk: a zene a természetben is hallható.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- „Sikeresen lezárult a „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” online kurzus
- Labdarúgás Női NBII.: Győzött a Soproni Egyetem!
- A Soproni Egyetem szakemberei az erdők jövőjéről: hogyan alkalmazkodhatunk a klímaváltozáshoz?
- Hallgatói Támogató Szolgálat: A Soproni Egyetem Hallgatóinak Lelki Egészségéért
- Bemutatjuk az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (2024/2025.tanév) nyertes pályázóit
- Olimpia után, kihívások előtt: Albek Anna a Soproni Egyetemen
- Átvette egyetemi tanári kinevezését a Soproni Egyetem négy oktatója
- Vadátjárókat vizsgálnak a Soproni Egyetem kutatói
- Elindult a Soproni Egyetem „Természetesen Veled” podcast sorozat
- Már dolgoznak a Soproni Egyetem női focistái