Nem elég kutatni és oktatni, a társadalomnak is meg kell mutatni, mit tesz értük az erdészeti szakma. Cél, hogy emberek részesei, használói és megértői legyenek az erdészeti rendszereknek. A fenntartható erdőgazdálkodás ugyanis nemcsak ökológiai és gazdasági egyensúly, hanem társadalmi elfogadottság kérdése is. – hangsúlyozta Zambó Péter, erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a 2026-os Erdészeti Tudományos Konferencián. A Soproni Egyetemen február másodikán elkezdődött a magyar erdészet legnagyobb tudományos találkozója. Két napon át több száz érdeklődő vesz részt 10 szekcióülésen, melyeken több mint 130 témát vitatnak meg a résztvevők. Az elhangzott témákat két publikációs kötetben, összesen hatszáz oldalon dolgozzák fel, ezzel is segítve a friss kutatási eredmények azonnali hasznosulását a gyakorlatban.
„Nemcsak a változó klíma, hanem a változó társadalmi igények és elvárások ellentmondásai miatt is, egyre forróbb a levegő az erdők körül. Ebben a bonyolult helyzetben az erdészet nem bújhat el- nyitottan és önreflexív módon kell jelen lenni a társadalom előtt” - ezért tartja Zambó Péter különösen fontosnak a szakmai konferenciát. Az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszédében azt is elmondta: „A magyar erdészeti tudomány mély megalapozottsággal reagál a 21. sz kihívásaira- ez látszik a konferencia programjából. Nemcsak a szakmai közönség belső tudás áramlását szolgálja, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy az erdészeti tudomány válaszokat fogalmazzon meg, nemcsak a természeti, hanem a társadalmi kihívásokra is.
Az államtitkár kiemelte: „A Soproni Egyetem és az Erdészeti Tudományos Intézet együttes munkája egy szakmai vízió megvalósítása- itt a kutatás, oktatás és gyakorlat nem elszigetelten működik, hanem egymásba kapaszkodva erősíti az ágazatot. A professzionális kutatás és a magas színvonalú oktatás közötti kapcsolat megerősödött és kézzel fogható eredmények mutatkoznak.”
A Soproni Egyetem friss oktatási, kutatási és nemzetköziesítési startégiáiban is reagál azokra a kihívásokra, melyek az erdők felelős használata és a fenntartható fagazdálkodás területén jelentkeznek. – mondta el Prof. Dr. Fábián Attila. A Soproni Egyetem rektora nyitó beszédében megköszönte, hogy Magyarország erdőgazdaságai reagálva a szakállamtitkár felhívására anyagi támogatást nyújtanak a Soproni Egyetemnek. Ennek köszönhetően még ebben az évben megkezdődik az egyetem két épületének felújítása (E és C épület), így az Erdőmérnöki Kar méltó oktatási és kutatási helyet kap.
A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara és Erdészeti Tudományos Intézete által szervezett eseményre az ország minden pontjáról és külföldről is érkeztek szakemberek.
„Együtt kell kitaposni az új ösvényt, ami ismeretlen útra vezet” - ezt már Dr. Borovics Attila mondta a konferencia nyitó előadásán. A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatója a klímaváltozás hazai kézzel fogható hatásairól tartott beszámolót. A hazai klímazónák már a közeljövőben, 2040-ig teljesen átalakulnak, 2070-ig előre tekintve pedig egy gyökeresen más képet mutat majd Magyarország élőhely- és fajösszetétele, időjárása és vízgazdálkodása. Új technológiák, új gyérítési módszerek, új fajok meghonosítása- csak néhány példa arra, ami megoldást jelent a változó körülmények között. Az ERTI főigazgatója is hangsúlyozta, hogy az erdők ügye már rég nemcsak erdészeti kérdés: fontos a fogalmak, folyamatok és intézkedések megértetése a társadalommal is.

Kapcsolódó tartalmak
- Gyakorlatias képzések és közvetlen hangulat - nyüzsgő nyílt nap a Soproni Egyetemen
- Életpályák és emlékek: újabb részekkel gazdagodik a múltidéző sorozat
- Jubileumok, innováció és a tanítóképzés újjászületése a Soproni Egyetem pedagógiai karán
- Robotok, MI és egy új applikáció - A Soproni Egyetem friss témái a II. Science Expon
- Fergeteges balek- és gólyabál a Soproni Egyetemen – a hagyomány és összetartozás ünnepe
- Soproni Egyetem – Filmslágerek újrajátszva az Egy csepp színház improvizációs estjén
- A lombkoronák alatt - új digitális útikalauz a Kámoni Arborétumhoz
- Én – Mi – Mindenki: Pál Feri atya inspiráló előadása a Soproni Egyetemen
- Ismét Rajz-Film-Zene koncert a Ligneumban!
- A Hűségzászlónál mondta el ünnepi gondolatait a Soproni Egyetem rector emeritusa