
Felvállaltan kapcsolatteremtő szándékkal került a közelmúltban megrendezésre az első selmeci-soproni diákhagyományokat ismertetető nyílt nap.
A rendezvény ötlete az egyetemi hagyományokat tisztelő, azokban élő hallgatók és az Erdészeti Múzeum munkatársainak fejéből pattant ki. Legendás történetek tanúsága szerint, az egykoron Sopron városával szerves kapcsolatban lévő egyetemi diákság a város polgáraival együtt élte meg az átörökített selmeci tradíciókat. Ezeknek a boldog időknek az emlékét kívánja visszaidézni és egyben feléleszteni a nyílt nap.
.jpg)
A kezdeményezés vitathatatlanul sikeres volt. Nagyszámú érdeklődő tisztelte meg jelenlétével a professzionális felkészültséggel megrendezett eseményt. A hallgatók, önálló szervezésben szekcionálva mutatták be az egykori akadémia bányász-, erdész- és a mai egyetem kiterjedt szokásrendjét. Most ők álltak a jelképes katedrán és adták át széleskörű ismereteiket. Felkészültségük és udvarias magyarázataik osztatlan elismerést arattak az kérdezősködők soraiban. Láthattunk Walden és folt bemutatót, relikviák bemutatóját, hattyú tollazást, játékos ezüst tallér keresést, és természetesen nóta ismertetést. Minden „állomáshelyen” pecséttel igazolták a figyelmes megjelenést. A fel-felcsendülő egyetemi nótákat pedig élvezettel hallgatták a minden korosztályból érkező látogatók. Aki egy cseppet elfáradt, annak a szakestélyek tradicionális eledele a hagyományos lilahagymás zsíroskenyér és hűvös fröccs, vagy ásványvíz adhatott erőt. Lehetőség volt továbbá az első emeleti nagyteremben megtekinteni a soproni diákhagyományok alapján 1979-ben készült Krampampuli című kisfilmet.
A Sopron TV tudósítása az alábbiakban látható:
.jpg)
A rendezvény rendkívül határozott koordinátora Soós Dorina a. Csicsergő negyedéves természetvédvédelmi mérnök hallgató volt. Ám pontosan a selmeci bajtársiasság tanít bennünket arra, hogy a sikert csak vállvetve lehet elérni. A kivitelezés elsőrangú munkáját segítette:
Kovács Kolozs a. Brekettyés
Ágoston Álmos Pál a. Előkelő zacc
Cselédes Csongor a. EnergiKUSCH!!!
Miklós Viktória a. cserfes kis FalÁNK
Nagy Ábel a. Lüke
Artner Ádám a. TOTÁLon felEKSező
Golnerits Máté a. SÖRtelmEs játéKoS a. Sankó
Varga Zoltán a. Hólyag
Benke Norbert a. TudásÉHES mérlegképes
Hanzséros Olivér a. EKScel
Lantos Avar Tamás a. Polihisztor
Horváth Alexandra a. Égivándor
Dencs Márton Tibor a. Faragatlan Favicc
Onofer Gergő a. Halogém
Csaba Dani a. Rokker
Marosvölgyi Nóra a. AVI
Pintér Attila a. Paganini
Ragadics Péter a. Kicsi Logger
Szatai Máté a. Kereplő
Köszönet és elismerés a remek, önként vállat szolgálatért.
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem is együtt mozdul az Európai Sporthéten
- A Soproni Egyetem egységes szabályrendszert vezet be a mesterséges intelligencia használatára
- Soproni Egyetemi Hírösszefoglaló – Tanévnyitótól az Egyetemi Napig
- Felhívás kordokumentumok mentésére, valamint illusztrációs anyag gyűjtésére
- Felvételi csúcs és új esélyek a Soproni Egyetemen
- A Soproni Egyetem építészeti kincse a Kulturális Örökség Napjain
- Az imádság hangjai – Zenei est Bach nyomában a Soproni Egyetem ajándékkoncertjén
- Tanulás élményekkel - BOTANIKA nyári gyermektábor a Soproni Egyetemen
- Két inspiráló kiállítás nyílt a Soproni Egyetemen a Soproni Design Week 10 keretében
- Történelmi siker - egyre népszerűbb a Soproni Egyetem, Magyarország Zöld Egyeteme