Több mint 120 évet repültek vissza az időben, akik részt vettek a Soproni Egyetem forrásavató ünnepségén. 1903. november 3-át idézte fel beszédében Dr. ifj. Sarkady Sándor, tudományos kutató, az Erzsébet forrás történetének kiváló ismerője.
A soproni m. kir. Honvéd Főreáliskola parkjában ezen a napon került sor az ott csobogó forrás és az előtte álló szobor ünnepélyes felavatására. Civilek nem, csak tisztek és azok feleségei, valamint a katonai főreál növendékei vettek részt a régi ünnepségen, és láthatták a meggyilkolt Erzsébet királyné mellszobrát. Nyomát sem találjuk mára már a szobornak és a forrás felfedezésére is várni kellett. 2019 őszén a Botanikus Kert munkatársai jöttek rá, hogy a sziklakertnek vélt falmaradványok valójában egy elfeledett, feledésre ítélt forrás romjai.
Az 1982-ben végzett erdész évfolyam támogatásával ezen a nyáron teljesen helyreállították a szakemberek a régi forrást. Az Alumni összefogott és segített, hogy az Alma Mater egy új kinccsel gazdagodjon- hangzott el avató ünnepségen. Csóka Péter, A Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, a Valéte’82 Alapítvány képviselője beszédében elmondta, igyekeznek a lehető legtöbb helyen segíteni, legyen az egy támogatandó ifjú hallgató vagy a Botanikus Kert egy szegletének megszépítése. Így adóznak az egyetemen végzett évfolyamtársaik emlékének is, akik már nem lehetnek velünk.
Prof. Dr. Fábián Attila, rektor mint házigazda köszönte meg a támogatást és a helyreállításban résztvevők munkáját. A forrás a „tudás forrását”, az egyetemet is szimbolizálja – a generációról-generációra átörökített hagyományokat, a tudásában gyarapodó nemzedékeket- emelte ki az egyetem vezetője.
A helyreállított Erzsébet forrást a történelmi egyházak képviselői áldották meg. Az avató ünnepséget Schubert, fuvolán játszott dallamai tették még ünnepélyesebbé. A 100 éves Botanikus Kert új ékessége mától látogatható.
A Kisalföld tudósítása az alábbi linken olvasható:
https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2024/09/felavattak-a-helyreallitott-erzsebet-forrast-a-soproni-egyetem-botanikus-kertjeben
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Nagyszabású erdészeti kísérlet kezdődik a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében
- Soproni egyetemisták tervezik a SopronFest Soproni Egyetem Diákbérlet karszalagját
- Munkában a Soproni Egyetem női labdarugó csapata
- Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe online kurzus
- Együttműködés a Soproni Egyetem és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetsége között
- Töretlenül az élvonalban és emberközpontú támogatás. Természetesen Veled Podcast új epizód!
- Soproni Nyugdíjasegyetem - a zene volt a szemeszterzáró előadás témája
- Összefoglaló a Soproni Egyetem Felvételi Tájékoztató Online Fórumáról - 2025. január 13.
- Erdészeti örökség és tudományos hagyaték – Fekete Lajos monográfiájának bemutatója
- CS4Region nyitó rendezvény